A történetem ismét díjat kapott :D

Sziasztok!

Nagyon örülök, mert a történetem újabb díjat kapott és akárhogy is vesszük ez nagyon nagy elismerés, még akkor is ha sokan kapják meg hisz sok nagyon jó blog író van, akik szintén megérdemlik :D

Íme a díj:

Nagyon nagyon szépen köszönöm Zoénak(http://irasok-zoe.blogspot.com), hogy rám is gondolt! :D Nagyon jól esett, és nagyon hálás vagyok neki érte :D Köszönöm! :D

7 dolog rólam:

1. Szeptembertől spanyolt fogok tanulni.

2. Nem valami jó az angol nyelvtudásom.

3. Nagyon szeretem a misztikus, fantasy történeteket, a horror filmeknél is inkább ezeket részesítem előnyben, mint az állandó vérfolyást.

4. Kedvenc sorozatom az Odaát, a Vámpírnaplók és a Szellemekkel suttogó. Odáig vagyok mind a háromért.

5. Most íródik egy nagy regényem, amit szeretnék ha ki is adnának. Az más kérdés, hogy összejön-e.

6. Nagyon szeretem a Disney csatornát, mert úgy vélem, hogy rengeteg tehetséges fiatal kap lehetőséget, akik tényleg nagyon jók, nemcsak énekben, de színjátszásban és táncban is.

7. Nagy vágyam, hogy egyszer olyan  tehetségekkel dolgozhassak, mint akik a Disney csatornán is vannak.

7 blog

Végzet-by Amanda: http://angyalfantasy.blogspot.com/

Miley második élete-by Elizabeth: http://mileymasodikelete.blogspot.com/

Rémlány-by Tesla: http://teslahollow.blogspot.com/

BrakinDawnKibővítés-by Pharm: http://breakingdawnexpansion.blogspot.com

Diplomás Vámpír-by AnnaMarcsi: http://diplomasvampir.blogspot.com/ 

Holdfény-by Dark Angel: http://moonlight-darkangel.blogspot.com/

Darolyn könyvtárszobája: http://darolynhawks.blogspot.com/

Hát ennyi lenne :D Már mindenkit értesítettem is :D Remélem nem haragszanak rám, amiért rájuk gondoltam :D És még egyszer köszönöm Zoé-nak amiért ő pedig rám gondolt :D

Szabályok: 

1.Tedd ki a logót a blogodra!
2.Köszönd meg a díjat attól akitől kaptad!
3.Írj ki magadról 7 dolgot!
4.Küld tovább 7 írónak(ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)!
5.Hagyj megjegyzést a blogjukon,hogy meglepetés várja őket!

23. fejezet - Rideg valóság I.

Sziasztok!

Meg is hoztam a frisst. Tudom, hogy egy kicsit későn, de ma szarakodott a gépem, úgyhogy majdnem az őrületbe kergetett :D De itt van, úgyhogy remélem örültök neki :D Szándékosan lett ilyen rövid ez a fejezet. Szükség volt erre a részre, hogy értsétek miért alakulnak majd úgy az események, ahogy alakulni fognak. És néhány dolog ki fog majd derülni is. Szóval mostanában nem lesz hiány izgalomban :D Legalábbis remélem sikerül úgy megírnod :D Mindenképp figyelmesen olvassátok el ezt a fejezetet, mert a következő szorosan ehhez fog kapcsolódni. :D Addig is jó olvasást és igyekszem mielőbb meghozni a következőt. Lehetőlég még mielőtt elutazom :D

Kicsit sántított Steph története ezzel az őrjárattal kapcsolatban, főleg, hogy az utóbbi időben alig nyitott a külvilág, főként legjobb barátnője felé. Nem is értettem mi ez az egész, de nem volt okom kételkedni benne, hisz én is 200 fokos fordulatot vettem. Egyáltalán nem így kellett volna alakulniuk az eseményeknek, de ki tudhatta előre, hogy Kirsten ilyen hatással lesz rám és beleszeretek. Mindent feladtam érte. Az életem, a céljaimat, a családomat. Az új célom megvédeni őt. Csak ne lenne itt ez az Alex gyerek, aki mindig mindenbe bele kotnyeleskedik. Nélküle könnyebb lenne elnyernem Kirsten szívét. Valahogy félre kellene állítanom az útból. De ő is legalább annyira erős, mint én, így nincs könnyű dolgom. Kirsten annyira bízik benne, hogy rögtön gyanút fogna. Bárcsak sikerülne valahogy kételyt ébresztenem benne. Akkor ő maga küldené el.

Viszont nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ezzel a ma esti dologgal sántít valami. Mindketten olyan furcsán viselkedett és Kirsten elutasítóbb volt, mint bármikor máskor. Még Alex előtt is hagyja magát megcsókolni, most viszont elég nehezen pedig csak ketten voltunk.

Mikor odaértem a suli elé Steph már ott volt. Kezdtem azt hinni csak átverés az egész. De itt volt és ez az ellenkezőjét sejtette.

– Helló! Köszönöm, hogy eljöttél! Egyedül nagyon nehéz lenne ellenőrizni a környéket. – mindegy nekem csak kezdjük már el. Valahogy nem füllött a fogom a dologhoz, de ha már megígértem, eljöttem. Talán Kirsten szemében is növök egy kicsit.

– Oké! Csak kezdjük már! Nem örülök, hogy Kirsten-t otthon kellett hagynom egyedül. Mielőbb végezni akarok.

– Rendben. De most szólok, hogy ezt a munkát nem lehet csak úgy összecsapni. Alaposan szét kell nézni és ha te erre nem vagy hajlandó, jobb ha most távozol. – hú de szigorú a kisasszony! De legyen ahogy akarja. Még se mondja rám senki, miután megváltoztam, hogy kőszívű, hanyag alak vagyok.

– Ahogy parancsolja kisasszony! – feleltem flegmán. Nem könnyű elhagyni a régi szokásokat, de érte bármire képes vagyok. Még a múltammal is felhagyni.

– Jól van! Következő a menet! Felosztjuk a térkép alapján a területeket és alaposan átkutatjuk azokat. Van kütyüm, amivel az ellenséges, idegen erőket ki tudjuk szűrni és megtudjuk találni, ha van ilyen a közelben. – hú mennyi mindent tud a csaj. Ezt nem is gondoltam volna.

– Honnét van neked ilyened? – ez azért még engem is meglepett, hisz mielőtt idejöttem mindenkiről tudtam mindent. Mikor, hol esznek, kik a barátaik, még azt is mikor járnak wc-re. Szóval mindent. Legalábbis azt hittem.

– Ez most nem fontos. – leterítette a térképet az úttestre. – Szóval! Ez, ez és ez a te területed. A többi pedig az enyém. – nem kis területekről volt szó. Nem tudom Alex-szel hogyan csinálják, de két embernek ez nagyon nagy munka. – Ketté válunk, azonban szükségem van egy varázslényre, aki ha baj van rögtön ott tud teremni segíteni. Ha kiabálok, akkor gyere! Érted?

– Persze. – nem vagyok hülye gyerek. Gondoltam magamban, de ezt már nem mondtam ki hangosan. A területeim jó messze voltak Kirstentől, ezért úgy gondoltam előtte haza ugrok és megbizonyosodom róla, hogy jól van-e. Jól gondolta Steph, hogy képes vagyok térben utazni. Időben nem, de térben igen. Ez nem olyan, mint a teleportálás és nem tudok azonnal ott termni ahol csak akarok, ahogy Alex csinálja, hanem egy alagúton kell átsétálni, de sokkal gyorsabb, mintha normál módon tenném meg az utat. Bár Kirstenék háza nem volt messze a sulitól, mégis ezt a módot választottam arra, hogy meggyőződjek hogy létéről.

– Akkor indulás! – megvártam míg Steph kellő távolságba kerül és megnyitottam az alagutat. Nem is tellett sok időbe míg odaértem. A lámpák halványan pislogtak a lakásban. Mivel nem akartam, hogy bárki is észrevegyen, álcáztam magam. Kirsten szobája az emeleten volt így kénytelen voltam felmászni egy fán, hogy belássak a szobájába. Úgy éreztem magam, mint egy kukkoló, bár még mókás is volt a helyzet. Ám, amikor felértem, arcomra fagyott a mosoly. Ott találtam Alex-et az én barátnőmmel és éppen szeretkeztek. Elöntött a düh és legszívesebben rájuk rontottam volna és most azonnal végeztem volna mind a kettőjükkel, de visszafogtam magam. Mi már hónapok óta jártunk, velem még se volt hajlandó ágyba bújni, de vele első szóra megteszi. Lehet, hogy csak nekem adta az ártatlan szüzet? Ki tudja mióta csinálják ezt. Nem. Most nem teszek semmit.

Lemásztam a fáról és visszatértem ma esti feladatomhoz. Persze nem feledkeztem meg arról sem, amit láttam. Rettentően dühös voltam. Annyira, hogy majdnem felrobbantam. Mégis, hogy képzelték? Azt hitték, hogy nem jövök rá? De ezzel nincs lezárva az ügy. Ki várom a megfelelő pillanatot. Mind a ketten keservesen megfogják bánni. Éktelen hahotázásba kezdtem. A műszer a kezemben kilengett, de valahogy nem érdekelt. Tudtam, hogy mi az oka, de már nem számított. Többé már semmi sem számított.

Képtelen voltam elhinni, hogy egy ilyen álszent nőért képes voltam mindent feladni, hátat fordítani a világomnak, a barátaimnak és csalódást okozni az apámnak. De ennek most vége. Visszatérek eredeti célomhoz és beteljesítem a rám bízott feladatot vagy így, vagy úgy. Nem volt szentírás, hogy élve kell elfognom őt. És most már nem is érdekelt. Csak egy cél lebegett a szemem előtt. A bosszú.

Visszatértem a feladatomhoz. Jobbnak láttam ha úgy teszek, mint aki semmiről sem tud és tovább játszom a szerepemet. Az éjszaka alatt nem találkoztam Steph-el és ő sem kiabált segítségért. Így nyugodtan tudtam gondolkodni. Észre se vettem, hogy elérkezett a hajnal. Gépesen kutattam át a területeim minden apró szegletét. Azt hittem be sem fejezem, de mire megjelentek a nap első fénysugarai, kész voltam. Azt nem beszéltük meg, hogy reggel újra találkozunk, ezért elindultam Kirsten felé. Egyelőre nem volt ötletem hogyan tovább, de megpróbáltam nem düh rohamot kapni és azonnal kitekerni a nyakát. Még szükségem volt rá ahhoz, hogy beteljesíthessem a feladatomat. Azt, amiért eredetileg idejöttem.

Mikor odaértem, nem mentem be azonnal. Felmásztam és benéztem az ablakon. Kirstent egyedül találtam. Az a féreg már nem volt mellette. Szerintem észre se vette, hogy elment, viszont neki volt annyi esze, hogy még haza érkezésem előtt eltűnt. Azonban még nem volt kedvem bemenni, mert akkor biztos nem bírtam volna magammal. Eddig is csak miatta voltam visszafogott. Nem akartam, hogy megismerje az igazi énem, mert féltem, hogy visszariasztom magamtól. De most nem lett volna semmi, ami visszatartson. Hagytam neki inkább egy üzenetet, hogy elcsúszott a munka és majd a suliban találkozunk.

A városban ténferegtem céltalanul. Fájt ez az egész. Nem hiába nem lesz szerelmes a mi fajtánk. Nem is tudom velem hogyan történhetett. Talán mert félig ember vagyok. Az a nő is összetörte az apám szívét, aki anyámnak nevezi magát. Ezért gyűlölünk minden embert. Mégis beleestem abba a hibába, amibe ő. De én legalább még helyrehozhatom a hibámat. És talán az apám is megbocsát nekem, amiért ilyen sokáig tartott rá jönnöm, hogy ennek így kell lennie. Továbbra is céltalanul bolyongtam, míg nem ismerős fej tűnt fel a szemem előtt. Alex! Vajon mit keres itt? Gyorsan bebújtam egy sikátorba, hogy ne vegyen észre és onnan figyeltem. Egy idegen alakkal beszélgetett. Fogalmam se volt ki lehetett az, még soha nem láttam. De ez nem is számított. Támadt egy remek ötletem, csak egy kis illúzió kell hozzá és kész is a fondorlat, ami megkönnyíti majd a dolgomat. Kaján vigyor ült ki az arcomra, majd továbblebbentem a sikátor sötétségében, de egy szempillantás alatt vissza is tértem, de immár nem egyedül.

– Látod Steph! Én mondtam neked. Véletlenül jártam erre, mert Kirsten még aludt én pedig nem akartam már lefeküdni, mikor megláttam Alex-et ezzel az alakkal.

– Az nem lehet. – az illúzióm sikeres volt. Ezt bizonyították Steph szavai.

– Most mit csinálunk? – kérdeztem kárörvendve, kezem dörzsölgetve. – El kell mondanunk Kirstennek.

– El is mondjuk. – reméltem, hogy ez lesz a válasza.

– Nem fog hinni nekünk, annyira a hatása alatt tartja ez az alak. – tettem a tűzre még pár lapáttal.

– Neked talán nem, de nekem hinni fog. – azzal ahogy jöttünk, távoztunk is. Nekem már csak várnom kellett, hogyan alakulnak az események. Szívet melengető érzés volt újra önmagam lenni.

22. fejezet - Édes bűnbeesés

Sziasztok!

Végre meghoztam a frisst, aminek a címe megint más lett, mint terveztem, de nem baj, mert amit feltüntettem, az majd a következő fejezet címe lesz :D

A fejezet utolsó szakaszánál a párbeszéd és a jelenet nem sikerült olyan jól, mint terveztem, de remélem így is elnyeri majd tetszéseteket. Szerettem volna kifejezőbb lenni és jobban váltani, de sajnos ez így jött ki :D

Aztán most már jön majd némi izgalom is, ha sikerül megírnom a következő fejezetet :D Remélem mindenki várta már a folytatást és örömmel olvassátok majd :D Kérlek kommentárt ne felejtsetek el írni :D Köszönöm és jó olvasást mindenkinek! :D

Arno-val már együtt járunk pár hete. Nagyon kedves és figyelmes, de amikor megcsókol nem érzem azt a lángolást, amit Alex csókjánál éreztem. Még most is érzem ajkamon az övét. Egyszerűen nem tudom kiverni azt a pillanatot a fejemből és nem is akarom. Csak az bánt, hogy mióta Arno-val együtt vagyok, a kapcsolatunk mintha megromlott volna. Távolságtartó velem, de nem hiszem, hogy azért, amit Arno mondott neki. Őt az ilyesmi nem érdekli, hisz megtudja magát védeni. Érzem, hogy továbbra is vigyáz rám, minden mozdulatunkat szemmel tartja és ha bármi gyanúsat lát, azonnal ugrik.

Arno-val még akkor, mikor elkezdtünk járni, túl estünk azon a beszélgetésen, amit terveztem, hisz mindketten titkolóztunk a másik előtt és így nem kezdhettünk bele egy komolyabb kapcsolatba egymással. Elmondta, hogy minden igaz, amit eddig a családjáról mondott azzal a különbséggel, hogy ők egy varázsló család, akik már nagyon régen az emberek között élnek. Még akkor jöttek ide, amikor az édesanyja terhes volt vele, így ő már itt született. Emberként nőtt fel, de a szülei megtanították használni a képességeit és mikor elég idős lett elmondták neki, hogy mi is ez az egész. Elég nagy volt, hogy felfogja és elfogadja a dolgot. A szülei soha nem mondták el neki miért hagyták el a varázsvilágot, de nem is érdekelte. Élvezte az itteni életet, mert ismerte az ottani szabályokat és örült, hogy ezek rá nem vonatkoznak. Mikor rá kérdeztem miért szürke az aurája kérdőn nézett rám, hogy ezt honnan tudom. Mikor mondtam neki, hogy Alextől, nem lepődött meg. Azt mondta, hogy azért, mert két világ közt lebeg. Az emberi és a varázsvilág között. Az egyikben él, de a másikhoz tartozik, így az aurája nem húzódik egyik felé sem, ezért semleges színű. Megkérdeztem mért nem avatott be már az elején. Mert a szülei szigorúan az orrára kötötték, hogy erről senkinek sem beszélhet. De amikor látta, hogy én is felfedem magam előtte, hogy megvédjem magunkat a támadóktól, ő is így tett. Nem volt okom elítélni. Természetesen Alexet is beavattam mindenbe. Nem akartam többé titkolózni előtte.

Ezután lezártnak tekintettem a témát és nem is hozta fel egyikünk sem többé. Csak Alex-en láttam, hogy még mindig gyanakodva méregeti Arno-t és továbbra sem bízik benne. Szerettem, hogy ilyen, mert így még nagyobb biztonságban éreztem magam. Steph ügyében nem jutottunk előre. Vártunk, vártunk, de semmi fejlemény nem történt és Alex kezdett egyre idegesebb lenni. Steph testben állandóan velünk volt, de ki tudja a lelke hol járt közben. Továbbra is úgy viselkedett mint egy gép. Féltem vele kettesben lenni, pedig erre soha nem volt példa. Azonban a felkészüléssel nagyon jól haladtam. Főleg most, hogy a hozzám legközelebb állókkal nem kellett egyáltalán titkolóznom.

Arno-val nagyon jó ütemben haladt a kapcsolatunk. Kedves és türelmes volt. Annak ellenére, amit az elején tanúsított, jól tűrte, ha Alex-szel mégis akadt személyes megbeszélni valónk, amit senkivel sem akartunk közölni. Megértette, hogy ezeket még neki sem mondhatom el. Nem is faggatózott. Ezt szintén becsültem benne. Jól megvoltunk, jól haladtak a dolgok. Agaron azóta nem jelentkezett mióta Alex-szel beszélt. Nem tudtuk, hogy ez jó jel, vagy inkább rossz. Ezért minden erőnkkel a felkészülésre koncentráltunk. Egyre jobb és jobb lettem. Alex szerint rengeteget erősödtem és a szemében láttam, hogy valóban így gondolja. Kellemesen teltek a mindennapjaink. Csak fájt látnom, hogy Alex mennyire szenved amikor Arno előtte csókol meg. És ezt sokszor megtette, ezzel tudatva, hogy vele vagyok és jobb, ha ezt ő tudomásul veszi. És tudomásul vette. Nagyon fájt, de tudom és megértem miért tette. Soha nem várnám el tőle, hogy megszegje a számára oly fontos szabályokat és feladja az életét. Az egyikünknek sem lenne jó. Nem lennénk képesek örök életünkben menekülni és úgy se tudnánk elbújni. Az pedig egyikünknek sem kell, hogy attól rettegjünk mikor bukkannak ránk és ítélnek el minket a náluk súlyosnak számító bűnért. Bár nem értem mi értelme ennek a szabálynak, hisz a szívnek nem lehet parancsolni. Mért baj, ha valaki emberbe lesz szerelmes? Ezt soha nem fogom megérteni, hisz mi is ugyanolyanok vagyunk, mint ők. Sőt, én még jobban, mint bárki más, hisz képességekkel rendelkezem és bennem van utolsó reményük, még sem érdemlek meg ennyi boldogságot? Kár ezen rágódni. A szabály az szabály és miattam nem fognak változtatni az ősidőktől jól működő rendszerükön. Alex mondta, hogy ilyesmi még soha nem fordult elő náluk, így nem is tudják mivel jár. De jobb nem kísérteni a sorsot.

Arno-val még nem jutott el odáig a kapcsolatunk, hogy szexuális kontaktusba lépjünk, vagyis inkább én nem éreztem magam még felkészültnek rá, de sokat aludtunk együtt és ez jól eső érzés volt. Bár mikor eszembe jutott Alex máris nem éreztem magam olyan jól.

– Minden rendben? – kérdezte egyik éjjel, amikor észre vette, hogy ébren meredek a plafonra.

– Igen. Csak nem tudok aludni.

– Gyere ide! – vont a mellkasára és a hátamat kezdte simogatni. Tudta, hogy ettől megnyugszom. Nem is telt el sok időbe és mély álomba merültem. De az álmom nem volt nyugodt.

– Kirsten! Látlak! Nem tudsz elbújni előlem!

– Nem is akarok elbújni! – kiabáltam, de nagyon meg voltam rémülve. Amikor már azt hittük nem fog zaklatni, Agaron visszatért. Mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel.

– Erősebb vagyok nálad. Állj mellém és akkor megkímélem az életed. Ők nem a barátaid, csak kihasználnak téged, mert szükségük van rád!

– És maga nem ezt akarja tenni velem?

– Óh! Dehogy! Én felemelnélek magam mellé és a sötétség hercegnőjévé tennélek, hadseregek, világok, népek felett uralkodhatnál.

– Akkor miért nem mutatja magát? – kérdeztem idegesen. Egy percre se fordult meg a fejemben, hogy elfogadjam ezt a förtelmes ajánlatot. Nem is tudom honnan vette, hogy bele mennék ilyesmibe.

– Előbb válaszolj! Csatlakozol hozzám?

– Soha! – kiáltottam teljes erőmből.

– Akkor megölök mindenkit akit szeretsz és téged hagylak utoljára, hogy lásd kínszenvedésüket. – oltári hahotázásba kezdett, a hideg rázott tőle, de távolodott én pedig rémülten, csurom verejtékesen ültem fel az ágyban. Ziháltam, alig kaptam levegőt. Tudtam, hogy ez nem álom volt, illetve az volt, de Agaron beleférkőzött a fejembe és belekúszott az álmomba.

– Mi a baj? – ült fel Arno is és idegesen ölelt át. De én csak felálltam szó nélkül és a telefonhoz mentem. Kicsöngött és néhány perc múlva Alex álomittas hangja szólalt meg a telefon másik végén.

– Alex! Kérlek azonnal gyere! – csak ennyit mondtam és letettem. Nem telt bele két másodpercbe és úgy, ahogy volt, az ágyból kikelve, megjelent a hálószoba közepén.

– Mi történt? – kérdezte, de amint meglátta halálsápadt arcomat, még rémültebb lett. – Jól vagy? – jött oda, de Arno már ugrott is. – Így vigyázol te rá? – a szeme villámokat szórt.

– Nem az ő hibája. – szólaltam meg végül én is. Nem lett volna jó, ha pont most esnek egymásnak.

– Akkor elmondanád végre, hogy mi a fene történt?

– Ezt én is szeretném tudni. – vágta be a durcát Arno.

– Agaron megjelent álmomban. – dermesztő csönd követte szavaimat én pedig szóról szóra elmeséltem, hogy mi történt és mit mondott. Alex fel-alá járkált a hálószobában. Most tudtam csak jobban megfigyelni. Izmos felső testét nem fedte semmi és alulról is csak egy boxert viselt Ő így szokott aludni. A látványtól egész testem felforrt, úgy ahogy Arno közelségétől és látványától soha sem. Próbáltam ezekről elterelni a figyelmem, de nem ment. Minden vágyam az volt, hogy biztonságos karjai közt lehessek. – Annyira rémes volt az egész. – több se kellett nekem, miután kitárta oltalmazó karjait, mint akit űznek úgy menekültem szorításukba. Jó szorosan körém fonta izmos karjait, mint aki soha sem akar elengedni és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez. Közelségétől még jobban felizzott bennem a vágy.

– Na most már elég legyen. – vont ki a karjaiból Arno. Most éreztem csak igazán, hogy mit is veszítettem. – Mégis, hogy képzeled, hogy fél pucéran ölelgeted a barátnőmet?

– Kérlek, ne most!

– Erre volt szüksége!

– Majd én megadom neki, amire szüksége van. – dúlt-fúlt a méregtől Arno és Alex erre még jó pár lapáttal rápakolt.

– Úgy látszik nem tudod, különben nem hozzám menekülne.

– Na ide figyelj te kis….

– Ebből most már elég. – karon ragadtam Arno-t, mert megindult Alex felé. – Azt hiszem nem most van itt az ideje a kakaskodásnak. – mondtam mérgesen. – Sokkal nagyobb gondunk van ennél. – és nem is tévedtem nagyot. Agaron egyre merészebb lesz és ez mutatja, hogy egyre erősebb, vagyis közeleg a csata ideje. Ki tudja még mennyi időnk van hátra.

– Ma este már nem tehetünk semmit. Holnap értesítem a tanácsot. – közelebb jött és megsimogatta az arcomat. – Akarod, hogy maradjak? – nagyon szerettem volna, de ez csak szította volna a feszültséget, ezért nagy nehezen nemet bólintottam.

– Most már minden rendben lesz. Menj csak nyugodtan. – szomorú szívvel néztem, ahogy eltűnik a semmibe. Arno visszakísért az ágyhoz, lefektetett és betakargatott.

– Aludj szépen! Majd én vigyázok rád. – de nem tudtam visszaaludni. Egyre inkább a történtek jártak a fejemben.

Másnap reggel tisztára rosszul éreztem magam a kialvatlanságtól. Alex már korán reggel csengetett, hogy megtudja minden rendben van-e. Normális úton jött, mert nem akart ránk törni. De a figyelmét nem kerülték el a sötét karikák a szemem alatt.

– Hé! Minden oké? – aggodalmaskodott. Imádtam, amikor ilyen. Két ilyen fantasztikus pasi vesz körül féltő gondoskodással. Ilyesmiben soha sem mertem reménykedni. Egyben sem, nemhogy kettőben. Máris túlértékeltnek gondoltam magam. Nem érek én ennyit. Hogy két ilyen szuper pasi vigyázzon rám és ugorjon ha bárkitől is meg kell védeni. Semmivel nem érdemeltem én ezt ki. A veszély ellenére, ami a fejünk felett lebegett az egész olyan volt akár egy álom. És én nem szerettem volna felébredni. Csak az fájt, hogy nem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Ez emlékeztetett arra, hogy ez még sem álom, mert ha az lenne, akkor a szeretett férfivel lehetnék.

– Semmi baja! Ne aggodalmaskodj folyton! Én vigyázok rá. – förmedt Alex-re Arno.

– Látom mennyire. Úgy néz ki, mintha most halászták volna ki a koporsójából. – sajgott a fejem és nem volt kedvem már korán reggel ezt hallgatni.

– Befejeznétek végre? Semmi kedvem már korán reggel a marakodásotokat hallgatni. Lehetne, hogy legalább egy napig nem veszekedtek? Igazán hálás lennék! – mondtam komoran és ott hagytam mindkettőjüket az ajtóban, én pedig elindultam a suli felé. Két perc múlva már mind a ketten mellettem haladtak néma csöndben. Egyik az egyik oldalamon, másik a másikon.

– Á! A kis kedvenc! – toppant a kapuban elénk Lorna. – Úgy nézel ki, mint egy hulla.

– Mit akarsz Lorna? Most semmi kedvem a hülyeségeidet hallgatni.

– Hogy kinyílt a csipád a testőreid mellett. – gúnyolódott tovább.

– Ide figyelj te… – kezdte volna Arno, de én nem hagytam, visszatartottam. Alex kedvesen közeledett volna feléje.

– Nagyon tévedsz Lorna. Meg tudom én védeni magamat egyedül is. – azzal óriási szélvihar kavaródott, az egész testemet belengte. Úgy néztem ki mint egy igazi boszorka, aki segítségül hívja az elemi erőket. – meg is lett a hatása. Lorna megszeppent. Rögtön körülvette őt a bandája, de ő meg őket tartotta vissza. Alex megfogta a kezemet így csillapodni kezdtem és a vihar elmúlt. Visszatért minden a megszokottba.

– Nem tudom, hogy csináltad, de nehogy azt hidd, hogy ezzel megtudsz félemlíteni! – forrt a dühtől.

– Pedig nagyon úgy tűnt. – mosolyogtam rá. Tényleg bátrabb lettem, főleg mivel én lettem a holtak kapujának az őrzője, sokkal jobb képességeim lettek, amikkel valóban erősebb vagyok, mint voltam. Így most már nem féltem az ilyen hétköznapi egyénektől, mint Lorna, lehet bármilyen is az aurája, akármilyen sötét és gonosz. – Csak ennyit akartál? Akkor ne haragudj, de Steph már vár minket. – ki akartam kerülni, de megragadta a karomat.

– Nagyon bátornak érzed magad, mi? De majd akkor is ilyen bátor leszel, ha mindenkit elveszítesz magad körül, akit szeretsz? – kirántottam a karomat és szó nélkül tovább mentem, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy talán tud valamit. Többet, mint mi. Az arcán kaján vigyor terpeszkedett.

Steph valóban ott várt minket, ahol előző nap megbeszéltük. Szokásához híven a semmibe révedt. Már meg se lepődtem. Csak azt nem értettem miért nem történik már valami. Ez a várakozás kiborító és Alex szerint egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk. De megőrjít ez a bizonytalanság. Valamit tennem kell, csak még nem tudom mit. De ki fogok találni valamit.

– Sziasztok! Már azt hittem nem is jöttök. – köszöntött közömbösen. Ez fájt a legjobban. Olyan volt, mintha elveszítettem volna a legjobb barátnőmet. Ez minden kínnál rosszabb volt. Még Alex hiányát is könnyebben elviseltem volna, ha a legjobb barátnőm mellettem van és van kivel megbeszélnem ezeket a dolgokat. De erre, ebben a helyzetben, semmi esély nem volt. – Kirsten! – már rég nem szólított meg közvetlenül. Ezen meglepődtem. – Van valami, amiről beszélni akarsz velem? – ez meglepett? Vajon honnan tudta? Most teljesen olyan volt, mint a régi, hű barátnőm, Az arcom felragyogott egy percre, de aztán gyanakodni kezdtem, hogy ez valami csapda. Alex jelezte, hogy az aurájában nincs változás, menjek nyugodtan. Megbíztam ítélőképességében.

– Éppenséggel lenne valami. Suli után megbeszélhetnénk? – erre csak bólintott, majd visszaburkolózott az álarca mögé. Alig vártam a suli végét. Aztán, mikor eljött, Steph karon ragadott, a fiúk pedig hagyták ezt. Tudták, hogy ez csajos dumcsi lett. Egészen hazáig mentünk. Ott lehuppantunk az ágyamra és Steph csak ennyit mondott:

– Na, kezdj bele! – én pedig elmondtam neki mindent. Hogy mi a helyzet Arno-val, mit érzek Alex iránt. Jó volt végre ezeket valakivel megbeszélni. Szükségem volt erre, mert az illetékes személyekkel még sem tárgyalhattam ki érzéseimet, kétségeimet. – És erről beszéltél Alex-szel? – kérdezte végül.

– Ugyan dehogy! Nincs szükség arra, hogy megbeszéljük. Mindketten tudjuk, hogy mi a helyzet és ezen egyikünk se tud változtatni és nem is akarom, hogy miattam bajba keveredjen. – magyaráztam kétségbeesetten. Mi értelme lett volna feszegetni a témát, ha semmin se tudunk változtatni. – Ráadásul most Arno-val járok és vele szemben sem lenne fer.

– Én ezt mind megértem, de akkor is úgy gondolom tisztáznotok kellene a dolgot, mert csak akkor tudnál te is és ő is megnyugodni, különben egyikőtök sem fogja megtalálni lelki békéjét. Az nem megoldás, hogy nem vesztek tudomást az érzéseitekről, mert csak szítja a feszültséget és ezt te is érzed. A megoldás, hogy beszélsz vele és rendbe teszed a dolgokat. Vagy így, vagy úgy! – tökéletesen igaza volt. Mindketten csak elsiklottunk a dolgok felett és úgy adtuk fel, hogy meg se próbáltunk megoldást keresni. Nem mintha a szabályokra lehetne, de legalább valóban megnyugvást adna, hogy megpróbáltuk.

– De mi lesz Arno-val? Mit mondjak neki? Mostanában nagyon sokat vagyunk együtt és mindennap itt alszik. Nem tudnánk úgy megoldani ezt a beszélgetést, hogy ő ne legyen részese. – egy újabb probléma.

– Őt bízd csak rám! – ép a végszóra betoppant az említett személy.

– Ó! Sajnálom! Remélem nem zavartam meg semmit.

– Nem, nem! Ne aggódj! Pont végeztünk. Viszont ha már itt vagy, akkor szeretnék kérni egy szívességet. – Arno kétkedve nézte Steph-et. Még soha nem volt hozzá ilyen kedves amióta ismerik egymást és már jó pár hónap eltelt Arno felbukkanása óta. – Szeretnélek megkérni, hogy kísérj el a ma esti járőrözéshez. Kell valaki, aki természetfeletti erőkkel rendelkezik, ha valami baj történne. Általában Alex-szel megyek, de neki ma este más dolga van. Neki is kell a kikapcsolódás.

– Nem is tudtam, hogy szoktatok járőrözni. – nehéz volt elültetni a gyanakvását.

– Persze, hogy nem, hisz te minden idődet Kirstennel töltöd. De, ha ilyen nagy kérés ez, akkor felejtsd el! – már indult is volna kifelé én pedig kétségbeesetten néztem utána, hogy ne hagyjon így itt.

– Várj! Természetesen elkísérlek. Még sem mehetsz egyedül, ha már a ki s Alex-nek más dolga akadt. – a módszere bevált és hálás voltam neki érte. Arra nem is akartam gondolni, hogy azonban holnaptól minden megint ugyanolyan lesz és Steph is visszaváltozik azzá a géppé, aki az utóbbi időben volt.

– Remek! Hálás vagyok! Akkor találkozunk este 10-kor a suli előtt.

– Ott leszek! – Steph távozott, mi meg kettesben maradtunk. Rögtön a karjaiba kapott és hevesen csókolni kezdett, majd az ágy felé terelt.

– Kérlek ne! Nagyon fáradt vagyok. Nem aludtam valami jól az éjszaka.- kértem mikor ledöntött az ágyra. Alig bírtam kimászni alóla.

– Mikor lesz már itt az ideje? Már néhány hónapja együtt járunk. – ez teljesen úgy hangzott, mint egy szemrehányás.

– Nem tudom, de ma biztos nem. Tényleg nagyon szar éjszakám volt.

– Tudom és sajnálom! Csak tényleg nagyon kívánlak már. – ölelt át hátulról és elkezdte a nyakamat csókolgatni.

– Lepihenek egy kicsit. – bújtam ki az öleléséből megint. Lemondóan feküdt mellém. Én viszont alig vártam, hogy elérkezzen az idő és magamra hagyjon. Közben elnyomott az álom is, mert valóban nagyon fáradt voltam, de a készülődésére felébredtem.

– Ideje indulnom, de nem szívesen hagylak magadra. – puszilta meg a homlokomat.

– Megtudom védeni magamat. – mondtam mosolyogva.

– Persze, hogy meg! De jól megleszel egyedül? – csak bólintottam, ő pedig még egyszer homlokon csókolt. – Jól van! – majd szájon. – Ha bármi van, hívj. Nálam lesz a mobilom. – rendben, csak menj már. Gondoltam magamban. Azért rosszul éreztem magam, amiért ő ilyen kedves én pedig így kijátszom, de ha ez kell a lelki békémhez, hát legyen. Mivel nem válaszoltam csak annyit vettem észre, hogy becsukódott a bejárati ajtó. Nekem több se kellett, azonnal ugrottam a telefonhoz és Alex számát tárcsáztam. Most azonnal felvette a kagylót.

– Halló! – szólt bele lágy hangján. Már ettől megremegett a lábam. Mi lesz ha majd életnagyságban fog előttem állni?

– Szia Alex! Át tudnál jönni ma este?

– Baj van? – miért hiszi mindig azt, hogy csak akkor hívhatom ha baj van?

– Nem! Csak Arno nincs itt és szeretnék veled beszélni.

– Rendben. Máris megyek. – éreztem a hangján, hogy meglepődött, de két perc múlva ott állt előttem. Egész testem bizsergett. Eszméletlenül jól nézett ki. Ruhában is, de emlékeztem még az éjszakára is, amikor félmeztelenül jelent meg és úgy ölelt magához. Életem egyik legszebb pillanata volt. – Itt vagyok. Biztos minden rendben van? Olyan sápadt vagy. – jött közelebb.

– Jól vagyok, csak muszáj veled beszélnem. – hátat fordítottam és az ágyhoz mentem.

– Kérlek, ne mondj semmit! – ő jött utánam.

– Muszáj, hogy megbeszéljük, különben beleőrülök! – már a sírás kerülgetett. Egyre nehezebb volt a közelében lenni főleg, úgy, hogy az érzéseimet vissza kellett tartanom.

– Hé! Nyugodj meg! Minden rendben lesz! – hátulról átölelt én meg úgy bújtam hozzá, mintha az életem függnek tőle. Megpuszilta a fejemet. Tudtam, hogy ő is szeret. Kezdettől fogva tudtam, de annyira szeretem, hogy soha nem lennék képes őt bajba keverni. Inkább szenvedjek én, csak neki ne legyen baja, pedig tudom, hogy ő is szenved és ezt nem bírtam elviselni. Ez a tudat borzalmas volt. – És merre van Arno? Mostanában egy percre sem mozdul mellőled. – éreztem hangjában az ellenszenvet.

– Járőrözni mentek Steph-fel.

– Járőrözni? – kérdezte mosolyogva.

– Igen tudom. Steph ötlete volt, de kérlek ne tereld el a témát!

– Persze. Ne haragudj!

– Muszáj kimondanom Alex! Már nem bírom magamban tartani. Azt hittem elég erős vagyok hozzá, de nem. Szeretlek. – megfordultam és mélyen a szemébe néztem. Mély fájdalmat láttam benne.

– Én is szeretlek!

– Ne mondj semmit, hisz mindketten tudjuk, hogy ez sehova sem vezet. És fáj látnom, hogy ennyire szenvedsz. Ez mindennél rosszabb.

– Te csak ne aggódj miattam. Azt szeretném, hogy boldog légy!

– De, hogy lehetnék boldog nélküled?

– Nem tudom. – válaszolta szomorúan.

– Melletted értem igazi nővé és lettem sokkal erősebb, mint voltam.

– Fejezd be kérlek, különben nem tudok uralkodni magamon. Mindennél jobban szeretném, hogy eltűnjön a fájdalom, amit most érzel. De nem tudom, hogyan.

– Én se! – szomorúan néztem fel rá. – Csak szükségem volt arra, hogy ki mondjam, szeretlek! Ezért igazán nem haragudhatsz rám.

– Soha nem tudnék haragudni rád! Szeretlek! – az utolsó szalmaszál is elszakadt, amibe eddig kapaszkodtunk. Alex hevesen, de gyengéden tapasztotta ajkát az enyémre. Minden erőm elhagyott, de nem is akartam ellenállni. Mohón viszonoztam a csókját. Azt vártam mikor tér észre és tol el magától. De ő csak csókolt és csókolt, mintha ez lenne az utolsó csókunk, mintha ez lenne az első és utolsó együtt töltött édes pillanatunk. És minden bizonnyal így is van. De nem akartam gondolkozni, nem akartam ész érveket, csak át akartam magam adni a pillanatnak.

Alex gyengéden az ágyra fektetett, majd lassan elkezdte levenni a ruháimat. Nem volt benne félsz, mert tudtam, hogy ennek így kell lennie. Tudtam, hogy Alex-szel kell megtörténnie az első alkalomnak és senki mással. Övé voltam testestül-lelkestül. Minden porcikámmal szeretni akartam még ha ez az életemben az utolsó, amit teszek. Végig csókolta porcikám minden szegletét, én pedig már úgy tüzeltem, hogy azt hittem menten elolvadok. Egy kicsit elidőzött a nyelvével a szemérem ajaknál, amitől kéjes nyögések hagyták el a számat. Ő sem gondolkozott, csak vitték az ösztönei. Mikor már érezte, hogy annyira remegek a kéjtől, hogy nem bírom tovább, fölfelé kalandozott a nyelvével egészen addig, amíg az ajkamat el nem érte. Szenvedélyesen csókoltuk egymást, majd óvatosan, lassan, vigyázva, hogy ne okozzon fájdalmat, belém hatolt. Apró sikoly hagyta el a számat, de nem a fájdalomtól, mert fájdalmat azt nem éreztem, hanem a gyönyörtől. Lassan mozogni kezdett bennem, majd egyre gyorsabban és gyorsabban míg nem mind a ketten egyszerre értünk fel a csúcsra. Az édes kielégülés után a mellkasomra hajtotta a fejét. Még nem húzta ki nemi szervét belőlem. Kellemes volt így feküdni. Egyikünk se szólt egy szót sem. Féltem, hogy utólag meg fogja bánni, de ennek egyelőre semmi jelét nem mutatta. Én minden esetre nem bántam semmit. Minden percét élveztem az együtt töltött időnek és az első alkalom pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. A szeretet férfival. Miután Alex lefordult rólam, a mellkasára vont és mindketten mély, édes álomba merültünk megfeledkezve a világ és a kettőnk gondjáról.

21. fejezet - Választás

Sziasztok! Végre itt a friss :) Remélem örültök neki és egy kicsit kárpótolni is fog, amiért ilyen sokáig kellett rá várnotok :) Nem teljesen tudtam úgy kifejezni az egészet, ahogy szerettem volna, de remélem ez nem teszi évezhetetlenné :) Jó olvasást mindenkinek! És nyugodtan írjatok kommentet :) Köszi!

Az ágyon feküdtem. A szemem a plafonra meredt. Kirsten feje a mellkasomon pihent és úgy aludt. Eléggé kimerült. Én viszont képtelen voltam lehunyni a szemem. Még mindig égett az ajkam a csókjától. Nem lett volna szabad ennyire elveszítenem a fejemet, de képtelen voltam ellenállni. A tudat, hogy majdnem elveszítettem mindennél rosszabb volt. Muszáj volt a közelében lennem. Egész lénye annyira csábító volt. Még soha nem éreztem ilyet senki iránt. Dúltak-fúltak bennem az érzések. Őrjöngtem legbelül. Kimondhatatlanul szenvedtem attól, hogy ilyen közel van hozzám, még sem lehet az enyém. Senkinek nem kívánom ezt a kínt, még a legnagyobb ellenségemnek sem. A karjaimban aludt, csupán néhány centire. De uralkodnom kellett magamon. Ha még egyszer elveszítem a fejemet annak beláthatatlan következményei lehetnek. Azt pedig nem kockáztathatom meg, hogy levegyenek a feladatról és mást jelöljenek ki mellé. Azt még kevésbé bírnám elviselni. Az, hogy mellette lehetek minden kínszenvedést megér. Semmiért nem adnám fel és mindent megteszek, hogy az életem árán is megvédjem.

Ami ma történt nem történhet meg újra. Soha többé nem hagyhatom magára. Éreztem, ha távol leszek tőle, akkor valami történni fog. Erre tessék. Egyetlen dolog zavart, hogy nem volt velem őszinte a képességei kapcsán. Természetesen megértettem az okot és nem is tudtam rá haragudni sokáig. Túl fontos volt a számomra. Mindennél fontosabb. A gondolataim kavarogtak, de végül hajnal felé csak elnyomott az álom.

Arra ébredtem, hogy álmosan nyújtózkodik mellettem. Gyönyörű alakja kikörvonalazódott. Elhessegettem ezeket a gondolatokat. Vissza kellett térni a rideg valósághoz, ahol nincs számunkra jövő. Legalábbis együtt. Ez az érzés a szívemig hatolt, még sem tudtam ellene tenni semmit. A szabály, az szabály. Akármennyire hülyén is hangzik és akármennyire szeretem őt, kockázatos lenne belevágni. És ebben a helyzetben nem kockáztathatunk. Most, amikor minden tőlünk függ, nem engedhetünk az érzelmeinknek és nem sodorhatjuk veszélybe a számunkra fontos embereket. Súlyos büntetésre számíthatnék, ha kiderülne, hogy bármi közünk is van egymáshoz, ami elől akár milyen jó boszorkány is vagyok, soha nem tudnék elfutni. És ezzel őt is veszélybe sodornám és még sok mindenki mást. Nehéz megmagyarázni azt, miért is ragaszkodom ennyire a szabályokhoz. Azt szokták mondani az emberek: „A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket!” De én más vagyok. Nem vagyok ember és másként gondolkodom ezekről a dolgokról és máshogy viszonyulok ezekhez. Hűséges vagyok a népemhez, bármennyire is mást diktál a szívem. Ezen felül kell kerekednem és csak arra kell koncentrálnom, amiért itt vagyok.

– Jó reggelt! – miután észrevette, hogy én is mocorgók, rám emelte gyönyörű tekintetét, ami még a reggeli ébredés ellenére is ragyogott. Fájt, hogy le kell törnöm, és az hogy a szeméből látni fogom eltűnni a csillogást, borzalmas volt. – Hogy aludtál?

– Neked is jó reggelt! – próbáltam nem túl morcos lenni, hisz ő az egészről nem tehet és nem szabad, hogy ez rányomja a bélyegét a kapcsolatunkra. Sokat jelent nekem, de nem szabad hagynom, hogy reménykedjen. Önzőség lenne a részemről. – Nem valami jól. Alig jött álom a szememre. Egész éjjel gondolkodtam. – a mosoly lehervadt az arcáról. Rémes látvány volt.

– Kérlek, ne mondj semmit! Ne rontsd el a pillanatot! – láttam a szemében milyen rosszul esik ez neki. – Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna és felejtsük el az egészet! – pontosan tudta, hogy mire gondolok. Azok az átkozott szabályok. Mindig kell, hogy valami a boldogságunk útjába álljon. Majdnem elveszítettem, de csodálatos módon visszakaptam, még sem élvezheti ki egyikünk se megfelelőképen ezt a pillanatot. Mind ez a sors rossz fintora.

Nem válaszoltam, csak bólintottam. Nem tudtam mit mondhatnék. Csak ültem az ágyon némán. Néztem, ahogy készülődik és reggeli ragyogása egyre szebb képet ölt. Nem mintha alapból nem lett volna az, de a reggeli ébredés után egyre csak virult.

– Alex! – rá emeltem szomorú tekintetem. Mind egyre jobban tudatosult bennem, hogy ez a csoda soha sem lehet az enyém és a szívem egyre jobban elnehezedett. – Meg kellene beszélnünk Steph dolgát. Egyre furcsább. Még soha nem hagyott magamra, ha valami bajom volt. Most csak úgy minden szó nélkül lelépett. Kezdek egyre jobban aggódni. – osztottam véleményét. Steph hatalmas változáson ment át megismerkedésünk óta. Ennek okát azonban én sem tudtam. Aurája még mindig nem billent át egyik oldalra sem. A változás továbbra is küszöbön állt, de előre lépés nem történt. Nem tudtam hova tegyem ezt a dolgot, mert általában ha valakinek változik az aurája, az hamarosan teljesen átfordul. De Steph-nél nem. Nála semmi változás. Ugyanaz a közömbös szín a jó és a rossz határán. Ez lehet valami trükk, hogy ne lássam hovatartozását, de senkit sem ismerek, aki ilyesmire képes lenne. A jók színe ugye általában színes, a nagyon jóké, akik általában valamilyen célra ki vannak választva, fehér. A gonoszoké fekete. Az iskolában leginkább ez a szín uralkodik és egyedül Kirsten aurája fehér. Még Steph is inkább ehhez állt közel megismerkedésünk elején, de azóta szürke. Se nem jó, se nem rossz. Ugyanilyen Arno aurája is. Ezért nem is bízom benne. De Steph-ben nincs okom kételkedni egyelőre. Fura, mert még Arno aurája sem tért át az állandó színére, amiből kiderül melyik oldalon is áll. A varázs világban az aura különböző színű. Nem színes, mint az embereké általában. Minden lénynek meg van a saját önálló színe. A miénk például kék. Ha összeakadok egy varázslénnyel, az aurájából tudom, hogy hova tartozik. Persze sokukat a kinézetük alapján is meg lehet különböztetni még is jó, hogy ilyen formája is létezik az elkülönülésnek és erre azért nem mindenki képes, csak akiknek ilyen különleges képesség adatott meg.

– Egyetértek veled, de még mindig nem történt változás. Az aurája semleges, szürke színű. És amíg nem tudjuk melyik irányba lendül, addig nem tehetünk semmit. Maximum fokozottan szemmel tartjuk. – egyelőre nem volt ötletem ezen kívül mit tehetnénk még. A Tanácsot nem akartam megkérdezni. Még a végén azt hiszik nem boldogulok az eseményekkel. Pedig ez nincs így, csak kivárok, aztán meglátjuk mi lesz.

– Csak rettentően aggódom. Ő a legjobb barátnőm és nem akarom elveszíteni. – odamentem és a karomba zártam, hogy megnyugtassam, de ez nem volt túl jó ötlet. Ismételt közelségétől kezdtem elveszíteni önerőmet és amikor rám nézett az ajka olyan közel volt, hogy majd nem elvesztettem az eszemet édes leheletétől. Olyan hirtelen löktem el, hogy a földre esett.

– Ne haragudj! – kaptam automatikusan utána és segítettem neki talpra állni.

– Nincs semmi baj! – nyugtatgatott, de én teljesen magamon kívül voltam attól, hogy ennyire elvesztettem a fejem. Majdnem kárt okoztam benne, pedig az a dolgom, hogy megvédjem. – De ez most azt jelenti, hogy soha többé nem is ölelhetjük meg egymást? – a keserűség kiérezhető volt a hangjából.

– Nem, de hogy. – húztam magamhoz és ismét a karomba zártam. Igyekeztem elvonatkoztatni a történtektől és nem hagyni, hogy éket verjen közénk. Iszonyú erőfeszítésbe került, de mindent megért, hogy újra a karjaim közt volt, biztonságban. És tudom, hogy ő is így érez. Én vagyok az egyetlen, aki mellett biztonságban érzi magát és egyáltalán nem bántam, hogy ez így van. – Csak egy percre elveszítettem a fejem, de ígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni. – vagy legalábbis megpróbálom, tettem hozzá magamban. – De most induljunk, mert elfogunk késni a suliból.

Két perc múlva már egymás mellett sétáltunk az utcán szótlanul. Mindketten a gondolatainkba merültünk. Mikor felnéztem már az iskola előtt voltunk.

– Jó reggelt! – jelent meg Arno. Egyáltalán nem szívleltem, főleg azok után, hogy kiderült róla neki is vannak különleges képességei, de az aurája miatt nem tudom megállapítani, hogy melyik világhoz is tartozik és ez nagyon bosszant. Nem gyakran lehet olyanokkal találkozni, akiknek az átalakulás tovább tart, mint általában. Most mégis egyazon a helyen ketten is vannak. Ennek kell, hogy legyen valami oka. – Mi ez a mélabú? Talán valami baj van? – ő olyan vidám volt, mintha tegnap semmi sem történt volna. Mintha nem veszítettük volna el majdnem a legfontosabb lényt az egész világon.

– És neked mitől van ilyen jó kedved? Elfelejtetted mi volt tegnap? – mordultam rá. Igaz neki nem volt oka semmi miatt rágódni. Rá nem vonatkoztak a szabályok.

– Dehogy nem, de minden rendbe jött. Vagy nem? – ezzel átkarolta Kirsten vállát és magával húzta előrefelé. A karja fölött még szomorúan rám pillantott, aztán hagyta magát. Legszívesebben kiszakítottam volna az öleléséből. Már majdnem meg is indultam, de megjelent Steph és tüntetőleg be állt elém.

– Na végre, hogy megjelentél. Tudod Kirsten mennyire aggódott érted? – támadtam neki. Most jött elő igazán a dühöm.

– Úgy látom teljesen jól van. – pillantott a tőlünk egyre távolodó alakjuk felé.

– Igen, de nem rajtad múlott.

– Ahogy rajtad sem. – ezt megérdemeltem. Csak engem is kezdett már bosszantani ez a bizonytalanság, ami körbe veszi őt.

– Mi van veled Steph? Az utóbbi időben annyira megváltoztál. Baj van? – nem válaszolt. Csak állt némán és a semmibe meredt. – Steph!

– Ne haragudj! Erről nem beszélhetek. Legalábbis nem most és nem itt. Majd ha alkalmas lesz az idő, akkor megkereslek. – és el is tűnt Kirstenék után. Egyedül maradtam. Titokzatossága megrémített, de az legalább jó jel volt, hogy valamikor hajlandó lesz beavatni a részletekbe. Talán tisztábban fogok látni. A csengő megszólalása riasztott fel gondolataimból. Az udvar fokozatosan ürült kifelé. Már majdnem egyedül voltam egy két sráctól eltekintve.

Hirtelen elsötétedett minden.

– Az ifjabb Lockwood!

– Agaron! – dühömben ökölbe szorítottam a kezemet.

– Úgy is az enyém lesz. Nem tudod őt megvédeni.

– Ha rajtam múlik, akkor nem.

– Ó, ó! Az ifjú hősnek képzeli magát. Nem vagy elég erős. Még ő is erősebb nálad. – mintha éreztem volna leheletét az arcomon. Undorodnom kellett.

– Ha olyan nagy a szád, gyere ide és majd meglátod. – lángoltam a dühtől. Minden erőm ebben összpontosult és tűzvörös lángok leptek el, támadásra készen.

– Hamarosan, hamarosan! – azzal a hang eltűnt.

Ismét világosság lett.

Az udvaron már nem volt senki, így nem láthattak lángolni. Amint visszatértem a valóságba lecsillapodtam így a lángok is eltűntek. Azonnal a terembe rohantam. Most még inkább nem hagyhattam magára Kirstent. Ezek után nem. Ilyen még soha nem fordult elő. Még soha nem lépett kapcsolatba így egyikünkkel sem. Kivéve Kirstennel, mert ő túl gyenge volt és megakarta félemlíteni.

Odarohantam hozzá és karon ragadva elkezdtem kifelé húzni. Arno szúrós tekintetett lövellt felém, amiért elmerem rabolni mellőle. Nem érdekelt. Sokkal nagyobb problémánk volt az ő érzelmeinél.

– Alex! Mi történt? Valami baj van? – a férfi WC-ig meg sem álltam. Ott betessékeltem magam előtt és magunkra zártam az ajtót. – Teljesen elment az eszed? Ez a férfi WC. – nézett körbe rémülten. Én viszont képtelen voltam gondolkodni. Körbe-körbe járkáltam. – A szemed fekete. – közelebb jött. – Kérlek nyugodj meg és mondd el végre, hogy mi történt. – ha dühös vagyok mindig elvesztem az önkontrollomat és a szemem elsötétül. Ő ezt már pontosan tudja. Elég jól ismer. Érintésétől csillapodni kezdtem. Erre rajta kívül senki nem képes. Másban tuti kárt tettem volna.

– Agaron egyre erősebb. – nyögtem felindultan. Nem tudom, hogy csinálja, de már nem fér fitogtatni az erejét és ez nem jó jel.

– Ezt hogy érted? – éreztem, ahogy pánik uralkodik el rajta, de igyekszik magát tartani.

– Az előbb volt egy kellemetlen beszélgetésem vele. Velünk csak akkor képes kapcsolatba lépni mentálisan, ha megerősödött. Erős, de még nem annyira, hogy testben is megjelenjen, de azt mondta, hogy hamarosan eljön ez az idő is. – Kirsten megszédült, úgy kellett megtartanom. – Jól vagy?

– Alex! Nem leszünk kész időben. Nem leszek elég erős, hogy szembeszálljak vele.

– Mire eljön az idő elég erős leszel ahhoz, hogy legyőzd. Csak higgy magadban! Mi hiszünk benned. – megpusziltam a homlokát, de azt hittem megint nem tudok uralkodni magamon. De nem ez a pillanat a legalkalmasabb a fejem elvesztéséhez, így nagy nehezen, de ismét visszafogtam magam. – Most értesítenem kell a Tanácsot. Kérlek őrködj addig! – leültem a földre törökülésbe és erősen koncentráltam. Nem sokszor lépünk így egymással kapcsolatba, mert rengeteg energiát elszív a kapcsolatteremtés ezen formája. Ugyanakkor ha bármi történik ez a leggyorsabb módja, hogy elmondhassuk egymásnak. Erre sem képes népünk minden tagja. Kivéve azok, akik az otthontól távol épp egy küldetésen vannak. Viszont otthon csak néhányan tudják ezeket az üzeneteket fogadni és közvetíteni. És már azt se lehet biztosan tudni kiben bízhatunk.

Igyekeztem felvenni a kapcsolatot Bovennel, akivel egyszer már amúgy is beszéltem, csak akkor ő lépett kapcsolatba velem.

– Boven! Itt Alex Lockwood! Kérlek válaszolj ha hallasz! – erősen koncentráltam. Próbáltam a külvilág minden tényezőjét kizárni. Főleg Kirsten jelenlétét, ami leginkább zavarólag hatott rám és koncentrációs képességemre. – Beszélnem kell a tanáccsal! Nagyon sürgős.

– Mondhatod Alex! Minden szavadat hallják és te is hallani fogod őket. Beszélj nyugodtan! – jött végre a válasz. Gondolom, ahogy meghallott azonnal rohant is hozzájuk. Ez jó. Talán ő megbízható. Gondolom ezért őt választották először is, hogy beszéljen velem. Én pedig azért hozzáfordultam, mert őt ismertem és tudtam, hogy képes erre.

– Eyselis nagyúr!

– Itt vagyok Alex! Valami baj van? – hangja komoly és érdeklődő volt.

– Azt hiszem igen. Néhány perccel ezelőtt Agaron kapcsolatba lépett velem mentálisan. Nagyúr, ugye tudod, hogy ez mit jelent?

– Mindenki tudja ezt, Alex! Egyre erősebb. Hamarosan vissza nyeri teljes erejét. – apám hangját hallottam meg. Nem is tudom mikor találkoztunk utoljára. Nem lelkesedett az ötletért, hogy ilyen hosszú időre távoznom kell, de valamiért kifejezetten mindenki engem akart erre az ügyre, amiért az elején nem lelkesedtem. De azóta annyi minden megváltozott. Az érzéseim az első perctől kezdve pozitívak voltak irányába, amik egyre csak mélyültek és mára már ő a legfontosabb számomra. Meghalnék érte, ha azzal megmenthetném az életét.

– Mondd el, hogy pontosan mit mondott neked! – szóról szóra elismételtem a szavait, amit nem szívesen tettem, mert tudtam, hogy Kirsten minden egyes szavamat hallja és ez csak még jobban megrémíti őt.

– És, hogy álltok? A lány készen fog állni mire kell? – kérdezte Seylon, aki az elejétől kezdve ellenezte ezt az egészet.

– Minden rendben van. Nagyon jól haladunk. Kirsten egyre ügyesebb és erősebb. Ha eljön az idő képes lesz legyőzni Agaront. – jobbnak láttam nem megemlíteni a tegnapi csatát és, hogy majdnem elveszítettük. A lényeg most az volt, hogy meggyőződjenek, jó ütemben haladunk. Így szavaimból Kirsten is erőt meríthetett magának.

– Rendben van Alex! Mi bízunk bennetek. Ő az utolsó reményünk. – a tündér királynő mindig is bízott mindenkiben. Soha senkiben nem lát rosszat. Csoda, hogy ez még nem okozta vesztét.

– Természetesen nem egyedül kell majd küzdenetek, hisz az képtelenség lenne, de ő az egyetlen, aki legyőzheti majd Agaront. Nagyon vigyázz rá Alex! – ezt mondaniuk sem kell. Nem hagyom, hogy bármi baja essen.

– Az életem árán is megvédem! – nyilatkoztam határozottan.

– Egyelőre semmit sem tehetünk. – mondta Eyselis. – Folytassátok a felkészülést, és ha bármi van jelentsd! – ezzel meg is szakadt a kapcsolat. Éreztem, ahogy erőm elhagy. Eldőltem oldalra.

– Alex! – rohant oda Kirsten.

– Jól vagyok. – kellett egy kis idő mire visszanyertem lélekjelenlétemet. – De te, hogy vagy? – néztem rá aggódva. Féltem, hogy a hallottak a vártnál jobban megrémítették. Az arca tele volt félelemmel. – Nem hagyom, hogy bántson. – simítottam végig gyengéden az arcán.

– Tudom. És pont ez az amitől félek. Alex…

– Mi a fene folyik itt? Mit csináltok ti itt? – Arno rontott be. Nem mondhatnám, hogy örültem neki, de talán a legjobb pillanatban toppant be. Még mindig a földön ültem és Kirsten mellettem guggolt. – Elmondtad neki? – értetlenül néztem Kirstenre.

– Még nem. Nem volt rá alkalmam. – rossz jel volt, mert nem mert a szemembe nézni. Ilyen még soha nem fordult elő.

– Akkor majd én. – kaján vigyor jelent meg az ajkán. Felálltam, mert úgy még sem lehetett beszélgetni és kisebbségi komplexusom is volt tőle.

– Arno, kérlek! – Kisrten is követett.

– Nézd Alex! Tudom, hogy Kirsten és te nagyon jó barátok vagytok, de ő mostantól az én barátnőm. Érted? Velem jár, így nem sajátíthatod ki őt magadnak akkor, amikor csak akarod. De ha mégis megpróbálnád, férfihoz méltón nem fogom hagyni. – leesett a képem az ámulattól. Kérdőn néztem Kirstenre.

– Ne haragudj! Nem akartam, hogy így tudd meg. De te is tudod, hogy nekünk nincs jövőnk és Arno nagyon kedves hozzám. Kedvelem és amikor ma megkért, hogy legyek a barátnője, igent mondtam, mert tudtam, hogy téged úgy se választhatlak soha, akármennyire is szeretlek. – szomorúan hajtotta le a fejét. Tudtam, hogy igaza van és megértem, hogy elfogadta egy olyan valaki közeledését, akivel a kapcsolatuk ellen nem szólt semmi, mégis rettentően fájt. Fájt a tudat, az egész testemet kín marta. Leírhatatlan az érzés, amit ebben a pillanatban éreztem. A tudat, hogy örökre elvesztettem és ezek után a viszonyunk sem lehet olyan, mint előtte hisz máshoz tartozik. Én se nézném jó szemmel, ha az én barátnőm lenne és másvalakivel olyan viszonyban lenne, mint ő volt velem. Azt hittem a szívem megszakad, de tudtam, hogy nem dönthetett másképp, akármennyire is szerette volna, hisz abból nem lehetett volna semmi. És akkor már inkább ez a csapás, mint hogy én okozzak neki azzal fájdalmat, hogy nyíltan kijelentem köztünk nem lehet semmi. Inkább én szenvedjek mint ő.

– Szóval ehhez tartsd magad, különben nem lesz jó vége. – mordult rám fenyegetően. Nem mintha féltem volna tőle, de jobbnak láttam, ha nem szólok egy szót sem. – Menjünk! Az óra már megy egy ideje. – azzal karon ragadta és maga után húzta.

Én pedig ott maradtam egyedül. Még mindig nem fogtam fel. Megváltozott minden. Örökre elvesztettem. De ez még nem jelentette azt, hogy mostantól bízom Arno-ban. Sőt, ezek után még jobban szemmel fogom tartani. Senkinek nem hagyom, hogy fájdalmat okozzon a föld legcsodálatosabb lényének. Még magamnak se. A szívem lüktetett, ahogy egyre jobban tudatosultak bennem az események és egyre erősebbé vált az érzés, hogy nem tudok nélküle élni. De ő választott és ha bele is halok, én ezt tiszteletben fogom tartani. A WC közepén álltam, egyedül, míg Kirsten másnak az oldalán ült. Ez minden csapásnál szörnyebb volt.