- Ti meg mit csináltok? – nézett ránk Steph, miután visszatért és kézen fogva talált minket.
- Semmit. – kaptam ki a kezemet Alexéből. Szégyelltem magam. Ő a barátnőmé. Nem érezhetem azokat a dolgokat, amiket érzek. Akármennyire is biztonságban érzem magam mellette. Nem lehet. Csak mosolygott a reakciómon. Meg kell tudnom ki ő, hogyan csinálja. Hogyan szünteti meg az elmém zavarát és miért van rám ilyen hatással. De azt akarom magától avasson be.
- Kirsten csak elbotlott. Megfogtam nehogy elessen. – hazudik. Nem akarja, hogy bárki is megtudja. Ez még jobban megerősített abban, ő tudja mi ez az egész.
- Mostanában ez rá vall. – már senki nem lepődik meg a bénázásomon.
- Ma veletek lesznek óráim egész nap. – nem akartam hinni a fülemnek. Ez, hogy lehet?
- Szuper! – lelkesült fel barátnőm. Naná, hogy lelkes. Hisz egész nap együtt lehet szíve választottjával. Erre a gondolatra összeszorult a szívem. De, mint jó barátnőnek az a dolgom, hogy a háttérbe vonuljak. – Ülhetünk egymás mellé. – olyan, mint egy kis gyerek, aki megkapta kedvenc játékát.
- Ha nem haragszol, én inkább Kirsten mellé ülnék, ha nem bánja. – mindketten értetlenül néztünk rá. – Csak azért, nehogy valami baj érje. Mostanában nem valami szerencsés.
- Köszönöm, de jobb lenne, ha inkább Steph-el ülnél. – háborodtam fel a kijelentésén. Nem is ismer. – Eddig is megvoltam egyedül.
- Ugyan. Nem gond. Ha veled akar ülni, akkor csak nyugodtan.
- Biztos? – nem úgy festett, aki lelkesedik ezért az ötletért.
- Persze. Komolyan nem gond. – közben beértünk a terembe. Steph elbaktatott a helyére. Én leültem a saját helyemre. Alex meg mellém. Igaz, mellettem soha nem ül senki így nem volt nehéz dolga.
- Miért csinálod ezt? – tört fel belőlem a kérdés. Az a fogadalmam, hogy várok míg ő mondja el, szertefoszlott. – Ki vagy te?
- Alex vagyok. De hisz már bemutatkoztam. – jót mulatott tudatlanságomon.
- Tudod, hogy értem. – erősködtem tovább. Most már mindennél jobban akartam tudni.
- Fogalmam sincs. – vágta rá hetykén. – Éreztem, kezd elhatalmasodni rajtam a félelem. Kezdtek eltűnni az emberek. De most nem egyszerre, nem hirtelen. Egyesével, szépen sorjában.
- Nyugalom! – Alex rá tette a kezét az enyémre. – Itt vagyok veled. Senki nem bánthat. – Ahogy eltűntek, ugyanúgy jöttek vissza az emberek, amint csillapodott a félelmem.
- Ezt, hogy csináltad? – bámultam rá. Csak mosolygott, mint aki nem tudja miről beszélek. Ekkor belépett a tanár.
Nem akartam magamra vonni a figyelmet. Szerettem volna meglapulni. Inkább hagytam a kérdezősködést. Végre rendben zajlott le az óra. Túlságosan is. Egész idő alatt nem zaklatott a tanár. Én azonban így sem tudtam figyelni. Gondolataimba merülve meredtem magam elé. Mit jelenthet ez? Ha hozzám ér, vagy a közelemben van, minden normális. Visszahoz a valóságba. Nem engedi, hogy magával ragadjon a zűrzavar. De miért? És hogyan csinálja? Egyre jobban azt éreztem itt az ideje megtudni mi folyik itt. Alex tudja. Tudom, hogy tudja. A csengő hangjára lettem figyelmes. Gyorsan elrepült az óra. Észre se vettem. Steph azonnal mellettünk termett.
- Hogy tehetted ezt? – szikrázott a szeme.
- Mit? – nem értettem hova akar kilyukadni. Aztán eszembe jutott, biztos látta, amikor Alex a kezemre tette a kezét. – Én nem csináltam semmit. – próbáltam szabadkozni.
- A legjobb barátnőm vagy. Legalábbis azt hittem. – csak mondta tovább a magáét. Nem is figyelt rám. – Én soha nem tettem volna ezt veled.
- De Steph! Én…….. – nem várta meg, amíg befejezem. Elrohant. – Stephenie! – kiáltottam utána. Indultam volna megkeresni.
- Hagyd! Majd én. – szólt rám Alex. Nem volt erőm vitatkozni. Minden összeomlik körülöttem.
Alex el is ment, hogy megkeresse. Vajon, mit fog mondani neki? Hogy semmi köze hozzám? Engem csak megakart nyugtatni és őt jobban kedveli? Ebbe bele sajdult a szívem. Magam se tudom miért. Semmit se tudok róla. Még is úgy érzem egy űr tátong bennem, ha nincs mellettem. Most már nem tagadhatom a tényt, őrülnék ha Alex engem választana. De Steph sokkal jobban érdekli őt.
Felálltam, hogy elinduljak a következő órára. A folyosót üresen találtam. Jaj ne! Alex elment, így nincs, aki a valóságban tartson. Nem volt értelme kétségbeesni. Semmit se értem volna vele. Haladtam tovább.
-Kirsten! – jaj, még ez is. Ez a hang egyáltalán nem hiányzott. – Senki se tud megvédeni tőlünk. – még mindig fogalmam sincs, mit akar tőlem, vagy ki ez. Mért hajtogatja folyton ugyanazt? – A miénk leszel. Kellesz nekünk. – ezek a szavak egyre jobban megrémítettek. Valaki megfogta a vállamat. Megfordultam. Alex állt előttem és minden újra normális lett. A félelmem is elszállt. Ha ő itt van, nem félek semmitől.
- Mi van Steph-el? – kérdeztem gyorsan. Nem akartam az egyetlen barátomat elveszíteni.
- Minden rendben. Megbeszéltem vele a dolgokat.
- Jól vagy? – jött oda Steph. Aggodalom ült az arcán. Mit mondhatott neki Alex?
- Minden rendben. – állítottam. Kissé megnyugodott.
Az egész nap normálisan telt. Míg Alex mellettem van nem történik semmi. A miértje még mindig homályos előttem.
- Sajnálom. – hallottam meg a hangját. Épp az utolsó órára tartottunk. – De tévedtem. Még sem leszek végig veletek. Az utolsó órám máshol lesz. – na ne! Az nem lehet. Mi lesz akkor velem? Ezt persze nem mondtam ki hangosan. Rajta is megjelentek az aggodalom jelei, amiért egyedül kell hagynia. Mit jelentsen ez?
- Semmi gond. Egyedül is boldogulunk. – nem hangzott túl meggyőzően, de mosolyt erőltettem magamra a hitelesség kedvéért. Kelletlenül indult el az utolsó órájának terme felé. Kábán bámultam utána. Megint végtelenül maradtam. Vagy is én azt hittem. Alex nélkül most már teljesen elveszettnek érezem magamat. De legalább Steph mellettem van. Alex távozása után nem tartott sokáig a nyugalom. Egy új állapot uralkodott el rajtam.
Mindent láttam, hallottam, de válaszolni nem tudtam. Azt tapasztaltam, hogy valaki válaszol helyettem, mi közben én be vagyok zárva az elmémbe. Mi ez megint? Azt hittem a meglepetések sorozatának vége. És most itt van ez. Egy újabb fejtörés. Akár, hogy próbálkoztam nem sikerült kitörnöm. Erőm fogytán. Nincs más hátra, mint a várakozás. Ha Alex újra itt lesz, elmúlik ez a dolog. Türelmetlenül vártam az óra végét. Steph jól elbeszélgetett velem, aki nem is én voltam. Vagy igen? A saját válaszaimat, mondataimat nem hallottam csak azt, amit ő mond nekem. Abból viszont nem derült ki semmi egyértelmű számomra. Kirohanása után meglep a viselkedése. Azt hittem soha nem fogja megbocsájtani azt, amit el se követtem. Alex biztos meggyőzte, nincs oka az aggodalomra. Végre megszólalt a csengő. Igyekeztem minél előbb elhagyni a termet. Megkönnyebbülésemre Alex kint várt. A nyugtalanság jelei mutatkoztak rajta. A karjaiba vetettem magam.
-Jaj Alex! – végre hang jött ki a torkomon. Az én saját hangom. Steph nem szólt semmi ahhoz, amit csinálok. De most nem is tudtam ezzel foglalkozni. A zár feloldódott, ami eddig fogva tartott. – Borzalmas volt. Nem tudtam megszólalni. – özönlöttek belőlem a szavak. Azzal se törődtem, hogy mindenki hallhatja, amit mondok. – Be voltam zárva a saját elmémbe. Nem tudtam kitörni. Kérlek, mondd el, hogy mi folyik itt! Tudom, hogy tudod. – ahogy a karjaiban tartott az ő nyugtalansága is elszállt. Újra itt van, hogy vigyázzon rám. Melegség öntött el. Ettől egy kicsit megrémültem. Mennyire fog majd fájni ha Steph-el lesz. Nem értem. Miért érzem ezt? Alig ismerem.
- Menjünk haza! Ott mindent elmondok. – kézen fogva indultunk el. Végre itt az igazság pillanata. Steph elvált tőlünk, pedig azt hittem velünk akar majd jönni. Meglepett, de jobbnak láttam nem előhozakodni vele, mikor mindjárt fellebben a rejtély a titok egy részéről.
Otthon azonnal a szobámba mentünk. Leültem az ágyra és vártam. Ő az ablakhoz ment.
- Hihetetlenül fog hangzani, amit mondok, - kezdett bele – de ez az igazság. Engem a Tanács küldött, hogy vigyázzak rád, mert veszélyben vagy. És ha kell, akkor védjelek meg. Még saját magadtól is.
- A Tanács? – néztem rá meglepetten. – Milyen tanács?
- A mágikus világ vezetőinek tanácsa. – nem nézett rám mi közben beszélt. Kifelé bámult az ablakon.
- A mágikus világ? – képtelen voltam felfogni miről beszél.
- Igen. Boszorkányok, varázslók és más mágikus teremtmények.
- Ugye most hülyéskedsz? – csúszott ki a számon, de rögtön meg is bántam.
- Egyáltalán nem. – rázta meg a fejét. Rám emelte tekintetét úgy folytatta. – Akármilyen hihetetlen, létezik ez a világ is, ahogy a tiétek.
- És miért pont rám kell vigyáznod? Nincs bennem semmi különös.
- Pontosan nem tudom. Részleteket nem osztottak meg velem. De abban tévedsz, hogy nem vagy különös. Nagyon is az vagy.
- Kérlek, akkor mondd el azt, amit tudsz. Mi történik velem? – bólintott.
- Annyit tudok, hogy veszélyben vagy. Hogy miért, azt nem tudom. Ha megérzed a veszélyt, felerősödnek a védelmi képességeid és mindenkit ki zársz az elmédből. Mivel mostanában ez elég sűrűn előfordul, ez azt jelenti, hogy egyre közelebb van a veszélyforrás.
- Ha megérzem a veszélyt? Akkor ezért tűnik el mindenki, vagy ezért nem hallok olykor semmit és a legutóbbi, amikor beszorultam a saját elmémbe és nem tudtam kitörni?
- Ezek védekező képességek a veszély ellen, ha a közelben van. Egyre gyakoribbak ezek a reakciók, így nagyon közel lehet. Ilyenkor valamelyik védekező mechanizmusod akcióba lép. De mivel nem tudja hol van a veszély, honnan jön, vagy ki az, ezért mindenkit ki zársz.
- És olyankor ki beszél helyettem, vagy hova lesz mindenki? – annyi kérdésem van még. Mindent tudni akarok.
- Olyankor előjön a magabiztos és bátor éned, aki sebezhetetlen. Ő beszél. Így nem tudnak az ellenségeid a közeledbe jutni és bántani. Nem tudnak ártani neked se a rossz akaró tanáraid, se a rossz akaró diákok, mert ez az éned minden helyzetből simán ki vágja magát. A most megjelent képességeddel ugyanez a helyzet. Kicsit erősebb, mert ilyenkor nem vagy süket. Hallasz, látsz mindent, de a magabiztos éned van elől, míg te hátulról figyelheted az eseményeket. Sőt még irányítani is tudnád, de ehhez sokat kell még tanulnod.
- Honnan tudsz még is ennyi mindent rólam és a képességeimről? – azt mondta nem tud mindent, még is sokkal jobban ismer engem, mint én magamat. – Ráadásul megtanulhatom őket irányítani?
- Igen, de sokat és nagyon keményen kell majd tanulnod. A képességeidről teljesen fel lettem világosítva, de hogy mindez miért történik arról nem.
- Akkor mondd el azt is, hogy mi a helyzet azzal, amikor mindenki eltűnik? – ez még egy fontos kérdés, amire választ akarok kapni.
- Az egy pajzs, ami körül vesz téged.
- Egy pajzs? – nem értem, hogy lehetséges mindez. – Hogy működik?
- Nem tűnik el senki körülötted. Mindenki ugyanúgy jelen van. Ők látnak téged, de nem érzékelik a változást az elmédnek köszönhetően, míg a pajzsod mindenkit kizár és senkit nem enged behatolni. Mindenki természetesen veszi a dolgokat, mintha semmi se változott volna. Ők azt látják ugyanúgy csinálsz mindent. De számodra ők nincsenek jelen. Egyedül vagy, mert csak így érzed magad biztonságban. Ennek az irányítását a legfontosabb megtanulnod, hogy csak akkor használd, amikor tényleg kell.
- Nagyon bonyolult ez és még mindig nem fogtam fel teljesen. Az idegen hangokat, amik nem tudom honnan jönnek és kié, azokat a védekező képességeim ellenére is szoktam hallani. De mindig csak a suliban. Itthon még soha nem fordult elő, hogy bármi is történt volna.
- Ez azért van, mert itthon szeretet vesz körül. A gonoszság nem tud behatolni, így nincs szükséged a védekező képességeidre. Míg az iskolában csupa gonoszság vesz körül. Azok a hangok, azért tudnak bejutni, mert térben megfoghatatlanok és mert a mi világunkhoz tartoznak, csak épp a gonosz oldalhoz. Egyelőre csak a hangjuk tud átjutni, de félő, hamarosan találnak egy rést, ahol behatolhatnak. – jobban éreztem magam, hogy tudom az igazságot. De még mindig nem értettem miért történik ez velem.
- De miért én kellek nekik? Soha nem ártottam senkinek. – újra féltem, de csak mert olyan világ akar elfogni engem, akik ellen nincs hatalmam harcolni. Hisz a védekező képességem se tart ki örökké ellenük. Akkor mi lesz velem?
- Erre nem tudom a választ. Nem lettem beavatva. – láttam, hogy zavarja ez a fajta tudatlanság, de a Tanáccsal nem lehet vitatkozni, ahogy ő mondta.
- Téged miért látlak? – most már ez a kérdés foglalkoztatott leginkább.
- Nem tudtam, hogy így lesz. Azt mondták, hogy valószínűleg a közelemben biztonságban fogod érezni magad és, akkor nem jönnek majd elő a képességeid. Így is lett, de nem azonnal mivel nem ismertél még és nem bíztál bennem. Először az ebédnél tapasztaltam, amikor megérezted a veszélyt. Először nem tűnt fel, mert rám nem olyan hirtelen hat mint rád. Fokozatosan tűntek el körülöttem az emberek, ahogy terjesztetted ki a pajzsod. Csak akkor vettem észre mikor Steph eltűnt mellőlem. Rád néztem, de a te arcodról még nagyobb értetlenséget olvastam le, mint ami bennem volt. Akkor jött a másik dolog. Amikor hozzád értem, mindenki visszatért körénk. Ekkor jöttem arra is rá, hogy az érintésemmel megtudlak nyugtatni, ami által elmúlik a félelmed és a képességeid visszavonulnak. Majd miután már bíztál bennem elég volt a puszta jelenlétem is, hogy nyugodj maradj. De azon is meglepődtem, hogy egyáltalán be tudok jutni a pajzsodba. De csak akkor, ha bele esek a ható sugarába. Akkor egy idő után én se látok senkit csak téged. Ha kívül esek, engem ugyanúgy nem látsz, mint a többieket, de velük ellentétben én olyankor tudom, hogy valami nem stimmel. Bevallom, nem tudom miért van mindez.
- De ha megvédenek, akkor miért kell, hogy visszahozz?
- Mert akár hogy is vesszük az egy köztes tér a két világ között. Ezért is halhatod a hangokat ott is. Míg a testüket egyelőre nem látod. De ha sok időt töltesz ott, a védekező képességed ellenére sebezhetővé válhatsz, így ha tényleg szükséged lesz a képességeidre semmit sem fognak használni. Ezért kell megtanulnod akkor használni őket, amikor tényleg szükség van rájuk.
- Aha. És te ki vagy? Miért pont téged küldtek? – tört fel belőlem. Ez túl sok nekem. Ennyi információ befogadására az agyam nem képes. Alex olyan érzéseket kelt bennem, amilyeneket még soha sem éreztem. Az eseményeknek köze lehet mindehhez?
- Én boszorkány vagyok. Arra jelöltek ki, hogy megvédjelek. Nem tudom miért pont engem, de a Tanács így döntött és most már egy cseppet se bánom.
- Neked, akkor van valami képességed? – ha boszorkány, kell lennie valaminek, különben nem lenne értelme ennek az egésznek.
- Igen. Látom az emberek auráját. Ebből tudom ki jó, vagy ki rossz. De megérzek előre dolgokat is. Bár veled kapcsolatban, cserben hagy ez a képességem. – ezekkel még nem tud megvédeni engem. De a tény, hogy mellettem van, bőven elég, hogy képes legyek harcolni, ha kell. – Ez még nem minden. Össze tudom gyűjteni az energiákat, amiket energiagömbbé formálok. Ezeket rá dobom az ellenségre, amitől porrá válnak. Persze van, akit nem lehet csak ilyen egyszerűen elpusztítani. De harcban jól jön ez a képesség. – mosoly suhant végig az arcán.
- De miért én? Kitől kell megvédeni? Mért én kellek nekik? Még mindig úgy érzem, hogy semmi különleges nincs bennem, amiért ennyi figyelmet érdemelnék bárkitől is. – annyira hihetetlen ez az egész. Egy mágikus világ. Mennyit ábrándoztam róla. És most kiderül, hogy létezik. – Ez az igazság. Semmi nincs bennem, hogy bárki is bántani akarjon. Bár az egész életem úgy telt, hogy mindenki csak bántott.
- Azt nem tudom miért téged akarnak. Azt viszont igen, hogy a világunk sötét vezére, Agaron, minden áron megakar szerezni. És ezt nem hagyhatom. – odajött. Megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett. – Bevallom, először nem lelkesedtem az ötletért, amiért engem jelöltek ki melléd. De már egy cseppet se bánom. Mindent meg fogok tenni, hogy megvédjelek. Esküszöm! – nincsenek szavak arra, amit akkor éreztem, mikor ezeket mondta. Boldog voltam. Nem tudom mitől. Úgy éreztem őszintén beszél és nem csak azért mondja ezeket, mert ezt kell tennie. Végre van valaki, aki nem bántani akar engem. Épp ellenkezőleg. Meg akar védeni. Ebben a pillanatban ez jelentett számomra mindent. Életemben először hálát adtam az életnek, hogy Alexet ide küldte. Tudtam, az életem soha többé nem lesz ugyanaz. Egy cseppet se bántam, ha ez azt jelenti Alex mellettem van.
