22. fejezet - Édes bűnbeesés

Sziasztok!

Végre meghoztam a frisst, aminek a címe megint más lett, mint terveztem, de nem baj, mert amit feltüntettem, az majd a következő fejezet címe lesz :D

A fejezet utolsó szakaszánál a párbeszéd és a jelenet nem sikerült olyan jól, mint terveztem, de remélem így is elnyeri majd tetszéseteket. Szerettem volna kifejezőbb lenni és jobban váltani, de sajnos ez így jött ki :D

Aztán most már jön majd némi izgalom is, ha sikerül megírnom a következő fejezetet :D Remélem mindenki várta már a folytatást és örömmel olvassátok majd :D Kérlek kommentárt ne felejtsetek el írni :D Köszönöm és jó olvasást mindenkinek! :D

Arno-val már együtt járunk pár hete. Nagyon kedves és figyelmes, de amikor megcsókol nem érzem azt a lángolást, amit Alex csókjánál éreztem. Még most is érzem ajkamon az övét. Egyszerűen nem tudom kiverni azt a pillanatot a fejemből és nem is akarom. Csak az bánt, hogy mióta Arno-val együtt vagyok, a kapcsolatunk mintha megromlott volna. Távolságtartó velem, de nem hiszem, hogy azért, amit Arno mondott neki. Őt az ilyesmi nem érdekli, hisz megtudja magát védeni. Érzem, hogy továbbra is vigyáz rám, minden mozdulatunkat szemmel tartja és ha bármi gyanúsat lát, azonnal ugrik.

Arno-val még akkor, mikor elkezdtünk járni, túl estünk azon a beszélgetésen, amit terveztem, hisz mindketten titkolóztunk a másik előtt és így nem kezdhettünk bele egy komolyabb kapcsolatba egymással. Elmondta, hogy minden igaz, amit eddig a családjáról mondott azzal a különbséggel, hogy ők egy varázsló család, akik már nagyon régen az emberek között élnek. Még akkor jöttek ide, amikor az édesanyja terhes volt vele, így ő már itt született. Emberként nőtt fel, de a szülei megtanították használni a képességeit és mikor elég idős lett elmondták neki, hogy mi is ez az egész. Elég nagy volt, hogy felfogja és elfogadja a dolgot. A szülei soha nem mondták el neki miért hagyták el a varázsvilágot, de nem is érdekelte. Élvezte az itteni életet, mert ismerte az ottani szabályokat és örült, hogy ezek rá nem vonatkoznak. Mikor rá kérdeztem miért szürke az aurája kérdőn nézett rám, hogy ezt honnan tudom. Mikor mondtam neki, hogy Alextől, nem lepődött meg. Azt mondta, hogy azért, mert két világ közt lebeg. Az emberi és a varázsvilág között. Az egyikben él, de a másikhoz tartozik, így az aurája nem húzódik egyik felé sem, ezért semleges színű. Megkérdeztem mért nem avatott be már az elején. Mert a szülei szigorúan az orrára kötötték, hogy erről senkinek sem beszélhet. De amikor látta, hogy én is felfedem magam előtte, hogy megvédjem magunkat a támadóktól, ő is így tett. Nem volt okom elítélni. Természetesen Alexet is beavattam mindenbe. Nem akartam többé titkolózni előtte.

Ezután lezártnak tekintettem a témát és nem is hozta fel egyikünk sem többé. Csak Alex-en láttam, hogy még mindig gyanakodva méregeti Arno-t és továbbra sem bízik benne. Szerettem, hogy ilyen, mert így még nagyobb biztonságban éreztem magam. Steph ügyében nem jutottunk előre. Vártunk, vártunk, de semmi fejlemény nem történt és Alex kezdett egyre idegesebb lenni. Steph testben állandóan velünk volt, de ki tudja a lelke hol járt közben. Továbbra is úgy viselkedett mint egy gép. Féltem vele kettesben lenni, pedig erre soha nem volt példa. Azonban a felkészüléssel nagyon jól haladtam. Főleg most, hogy a hozzám legközelebb állókkal nem kellett egyáltalán titkolóznom.

Arno-val nagyon jó ütemben haladt a kapcsolatunk. Kedves és türelmes volt. Annak ellenére, amit az elején tanúsított, jól tűrte, ha Alex-szel mégis akadt személyes megbeszélni valónk, amit senkivel sem akartunk közölni. Megértette, hogy ezeket még neki sem mondhatom el. Nem is faggatózott. Ezt szintén becsültem benne. Jól megvoltunk, jól haladtak a dolgok. Agaron azóta nem jelentkezett mióta Alex-szel beszélt. Nem tudtuk, hogy ez jó jel, vagy inkább rossz. Ezért minden erőnkkel a felkészülésre koncentráltunk. Egyre jobb és jobb lettem. Alex szerint rengeteget erősödtem és a szemében láttam, hogy valóban így gondolja. Kellemesen teltek a mindennapjaink. Csak fájt látnom, hogy Alex mennyire szenved amikor Arno előtte csókol meg. És ezt sokszor megtette, ezzel tudatva, hogy vele vagyok és jobb, ha ezt ő tudomásul veszi. És tudomásul vette. Nagyon fájt, de tudom és megértem miért tette. Soha nem várnám el tőle, hogy megszegje a számára oly fontos szabályokat és feladja az életét. Az egyikünknek sem lenne jó. Nem lennénk képesek örök életünkben menekülni és úgy se tudnánk elbújni. Az pedig egyikünknek sem kell, hogy attól rettegjünk mikor bukkannak ránk és ítélnek el minket a náluk súlyosnak számító bűnért. Bár nem értem mi értelme ennek a szabálynak, hisz a szívnek nem lehet parancsolni. Mért baj, ha valaki emberbe lesz szerelmes? Ezt soha nem fogom megérteni, hisz mi is ugyanolyanok vagyunk, mint ők. Sőt, én még jobban, mint bárki más, hisz képességekkel rendelkezem és bennem van utolsó reményük, még sem érdemlek meg ennyi boldogságot? Kár ezen rágódni. A szabály az szabály és miattam nem fognak változtatni az ősidőktől jól működő rendszerükön. Alex mondta, hogy ilyesmi még soha nem fordult elő náluk, így nem is tudják mivel jár. De jobb nem kísérteni a sorsot.

Arno-val még nem jutott el odáig a kapcsolatunk, hogy szexuális kontaktusba lépjünk, vagyis inkább én nem éreztem magam még felkészültnek rá, de sokat aludtunk együtt és ez jól eső érzés volt. Bár mikor eszembe jutott Alex máris nem éreztem magam olyan jól.

– Minden rendben? – kérdezte egyik éjjel, amikor észre vette, hogy ébren meredek a plafonra.

– Igen. Csak nem tudok aludni.

– Gyere ide! – vont a mellkasára és a hátamat kezdte simogatni. Tudta, hogy ettől megnyugszom. Nem is telt el sok időbe és mély álomba merültem. De az álmom nem volt nyugodt.

– Kirsten! Látlak! Nem tudsz elbújni előlem!

– Nem is akarok elbújni! – kiabáltam, de nagyon meg voltam rémülve. Amikor már azt hittük nem fog zaklatni, Agaron visszatért. Mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel.

– Erősebb vagyok nálad. Állj mellém és akkor megkímélem az életed. Ők nem a barátaid, csak kihasználnak téged, mert szükségük van rád!

– És maga nem ezt akarja tenni velem?

– Óh! Dehogy! Én felemelnélek magam mellé és a sötétség hercegnőjévé tennélek, hadseregek, világok, népek felett uralkodhatnál.

– Akkor miért nem mutatja magát? – kérdeztem idegesen. Egy percre se fordult meg a fejemben, hogy elfogadjam ezt a förtelmes ajánlatot. Nem is tudom honnan vette, hogy bele mennék ilyesmibe.

– Előbb válaszolj! Csatlakozol hozzám?

– Soha! – kiáltottam teljes erőmből.

– Akkor megölök mindenkit akit szeretsz és téged hagylak utoljára, hogy lásd kínszenvedésüket. – oltári hahotázásba kezdett, a hideg rázott tőle, de távolodott én pedig rémülten, csurom verejtékesen ültem fel az ágyban. Ziháltam, alig kaptam levegőt. Tudtam, hogy ez nem álom volt, illetve az volt, de Agaron beleférkőzött a fejembe és belekúszott az álmomba.

– Mi a baj? – ült fel Arno is és idegesen ölelt át. De én csak felálltam szó nélkül és a telefonhoz mentem. Kicsöngött és néhány perc múlva Alex álomittas hangja szólalt meg a telefon másik végén.

– Alex! Kérlek azonnal gyere! – csak ennyit mondtam és letettem. Nem telt bele két másodpercbe és úgy, ahogy volt, az ágyból kikelve, megjelent a hálószoba közepén.

– Mi történt? – kérdezte, de amint meglátta halálsápadt arcomat, még rémültebb lett. – Jól vagy? – jött oda, de Arno már ugrott is. – Így vigyázol te rá? – a szeme villámokat szórt.

– Nem az ő hibája. – szólaltam meg végül én is. Nem lett volna jó, ha pont most esnek egymásnak.

– Akkor elmondanád végre, hogy mi a fene történt?

– Ezt én is szeretném tudni. – vágta be a durcát Arno.

– Agaron megjelent álmomban. – dermesztő csönd követte szavaimat én pedig szóról szóra elmeséltem, hogy mi történt és mit mondott. Alex fel-alá járkált a hálószobában. Most tudtam csak jobban megfigyelni. Izmos felső testét nem fedte semmi és alulról is csak egy boxert viselt Ő így szokott aludni. A látványtól egész testem felforrt, úgy ahogy Arno közelségétől és látványától soha sem. Próbáltam ezekről elterelni a figyelmem, de nem ment. Minden vágyam az volt, hogy biztonságos karjai közt lehessek. – Annyira rémes volt az egész. – több se kellett nekem, miután kitárta oltalmazó karjait, mint akit űznek úgy menekültem szorításukba. Jó szorosan körém fonta izmos karjait, mint aki soha sem akar elengedni és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez. Közelségétől még jobban felizzott bennem a vágy.

– Na most már elég legyen. – vont ki a karjaiból Arno. Most éreztem csak igazán, hogy mit is veszítettem. – Mégis, hogy képzeled, hogy fél pucéran ölelgeted a barátnőmet?

– Kérlek, ne most!

– Erre volt szüksége!

– Majd én megadom neki, amire szüksége van. – dúlt-fúlt a méregtől Arno és Alex erre még jó pár lapáttal rápakolt.

– Úgy látszik nem tudod, különben nem hozzám menekülne.

– Na ide figyelj te kis….

– Ebből most már elég. – karon ragadtam Arno-t, mert megindult Alex felé. – Azt hiszem nem most van itt az ideje a kakaskodásnak. – mondtam mérgesen. – Sokkal nagyobb gondunk van ennél. – és nem is tévedtem nagyot. Agaron egyre merészebb lesz és ez mutatja, hogy egyre erősebb, vagyis közeleg a csata ideje. Ki tudja még mennyi időnk van hátra.

– Ma este már nem tehetünk semmit. Holnap értesítem a tanácsot. – közelebb jött és megsimogatta az arcomat. – Akarod, hogy maradjak? – nagyon szerettem volna, de ez csak szította volna a feszültséget, ezért nagy nehezen nemet bólintottam.

– Most már minden rendben lesz. Menj csak nyugodtan. – szomorú szívvel néztem, ahogy eltűnik a semmibe. Arno visszakísért az ágyhoz, lefektetett és betakargatott.

– Aludj szépen! Majd én vigyázok rád. – de nem tudtam visszaaludni. Egyre inkább a történtek jártak a fejemben.

Másnap reggel tisztára rosszul éreztem magam a kialvatlanságtól. Alex már korán reggel csengetett, hogy megtudja minden rendben van-e. Normális úton jött, mert nem akart ránk törni. De a figyelmét nem kerülték el a sötét karikák a szemem alatt.

– Hé! Minden oké? – aggodalmaskodott. Imádtam, amikor ilyen. Két ilyen fantasztikus pasi vesz körül féltő gondoskodással. Ilyesmiben soha sem mertem reménykedni. Egyben sem, nemhogy kettőben. Máris túlértékeltnek gondoltam magam. Nem érek én ennyit. Hogy két ilyen szuper pasi vigyázzon rám és ugorjon ha bárkitől is meg kell védeni. Semmivel nem érdemeltem én ezt ki. A veszély ellenére, ami a fejünk felett lebegett az egész olyan volt akár egy álom. És én nem szerettem volna felébredni. Csak az fájt, hogy nem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Ez emlékeztetett arra, hogy ez még sem álom, mert ha az lenne, akkor a szeretett férfivel lehetnék.

– Semmi baja! Ne aggodalmaskodj folyton! Én vigyázok rá. – förmedt Alex-re Arno.

– Látom mennyire. Úgy néz ki, mintha most halászták volna ki a koporsójából. – sajgott a fejem és nem volt kedvem már korán reggel ezt hallgatni.

– Befejeznétek végre? Semmi kedvem már korán reggel a marakodásotokat hallgatni. Lehetne, hogy legalább egy napig nem veszekedtek? Igazán hálás lennék! – mondtam komoran és ott hagytam mindkettőjüket az ajtóban, én pedig elindultam a suli felé. Két perc múlva már mind a ketten mellettem haladtak néma csöndben. Egyik az egyik oldalamon, másik a másikon.

– Á! A kis kedvenc! – toppant a kapuban elénk Lorna. – Úgy nézel ki, mint egy hulla.

– Mit akarsz Lorna? Most semmi kedvem a hülyeségeidet hallgatni.

– Hogy kinyílt a csipád a testőreid mellett. – gúnyolódott tovább.

– Ide figyelj te… – kezdte volna Arno, de én nem hagytam, visszatartottam. Alex kedvesen közeledett volna feléje.

– Nagyon tévedsz Lorna. Meg tudom én védeni magamat egyedül is. – azzal óriási szélvihar kavaródott, az egész testemet belengte. Úgy néztem ki mint egy igazi boszorka, aki segítségül hívja az elemi erőket. – meg is lett a hatása. Lorna megszeppent. Rögtön körülvette őt a bandája, de ő meg őket tartotta vissza. Alex megfogta a kezemet így csillapodni kezdtem és a vihar elmúlt. Visszatért minden a megszokottba.

– Nem tudom, hogy csináltad, de nehogy azt hidd, hogy ezzel megtudsz félemlíteni! – forrt a dühtől.

– Pedig nagyon úgy tűnt. – mosolyogtam rá. Tényleg bátrabb lettem, főleg mivel én lettem a holtak kapujának az őrzője, sokkal jobb képességeim lettek, amikkel valóban erősebb vagyok, mint voltam. Így most már nem féltem az ilyen hétköznapi egyénektől, mint Lorna, lehet bármilyen is az aurája, akármilyen sötét és gonosz. – Csak ennyit akartál? Akkor ne haragudj, de Steph már vár minket. – ki akartam kerülni, de megragadta a karomat.

– Nagyon bátornak érzed magad, mi? De majd akkor is ilyen bátor leszel, ha mindenkit elveszítesz magad körül, akit szeretsz? – kirántottam a karomat és szó nélkül tovább mentem, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy talán tud valamit. Többet, mint mi. Az arcán kaján vigyor terpeszkedett.

Steph valóban ott várt minket, ahol előző nap megbeszéltük. Szokásához híven a semmibe révedt. Már meg se lepődtem. Csak azt nem értettem miért nem történik már valami. Ez a várakozás kiborító és Alex szerint egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk. De megőrjít ez a bizonytalanság. Valamit tennem kell, csak még nem tudom mit. De ki fogok találni valamit.

– Sziasztok! Már azt hittem nem is jöttök. – köszöntött közömbösen. Ez fájt a legjobban. Olyan volt, mintha elveszítettem volna a legjobb barátnőmet. Ez minden kínnál rosszabb volt. Még Alex hiányát is könnyebben elviseltem volna, ha a legjobb barátnőm mellettem van és van kivel megbeszélnem ezeket a dolgokat. De erre, ebben a helyzetben, semmi esély nem volt. – Kirsten! – már rég nem szólított meg közvetlenül. Ezen meglepődtem. – Van valami, amiről beszélni akarsz velem? – ez meglepett? Vajon honnan tudta? Most teljesen olyan volt, mint a régi, hű barátnőm, Az arcom felragyogott egy percre, de aztán gyanakodni kezdtem, hogy ez valami csapda. Alex jelezte, hogy az aurájában nincs változás, menjek nyugodtan. Megbíztam ítélőképességében.

– Éppenséggel lenne valami. Suli után megbeszélhetnénk? – erre csak bólintott, majd visszaburkolózott az álarca mögé. Alig vártam a suli végét. Aztán, mikor eljött, Steph karon ragadott, a fiúk pedig hagyták ezt. Tudták, hogy ez csajos dumcsi lett. Egészen hazáig mentünk. Ott lehuppantunk az ágyamra és Steph csak ennyit mondott:

– Na, kezdj bele! – én pedig elmondtam neki mindent. Hogy mi a helyzet Arno-val, mit érzek Alex iránt. Jó volt végre ezeket valakivel megbeszélni. Szükségem volt erre, mert az illetékes személyekkel még sem tárgyalhattam ki érzéseimet, kétségeimet. – És erről beszéltél Alex-szel? – kérdezte végül.

– Ugyan dehogy! Nincs szükség arra, hogy megbeszéljük. Mindketten tudjuk, hogy mi a helyzet és ezen egyikünk se tud változtatni és nem is akarom, hogy miattam bajba keveredjen. – magyaráztam kétségbeesetten. Mi értelme lett volna feszegetni a témát, ha semmin se tudunk változtatni. – Ráadásul most Arno-val járok és vele szemben sem lenne fer.

– Én ezt mind megértem, de akkor is úgy gondolom tisztáznotok kellene a dolgot, mert csak akkor tudnál te is és ő is megnyugodni, különben egyikőtök sem fogja megtalálni lelki békéjét. Az nem megoldás, hogy nem vesztek tudomást az érzéseitekről, mert csak szítja a feszültséget és ezt te is érzed. A megoldás, hogy beszélsz vele és rendbe teszed a dolgokat. Vagy így, vagy úgy! – tökéletesen igaza volt. Mindketten csak elsiklottunk a dolgok felett és úgy adtuk fel, hogy meg se próbáltunk megoldást keresni. Nem mintha a szabályokra lehetne, de legalább valóban megnyugvást adna, hogy megpróbáltuk.

– De mi lesz Arno-val? Mit mondjak neki? Mostanában nagyon sokat vagyunk együtt és mindennap itt alszik. Nem tudnánk úgy megoldani ezt a beszélgetést, hogy ő ne legyen részese. – egy újabb probléma.

– Őt bízd csak rám! – ép a végszóra betoppant az említett személy.

– Ó! Sajnálom! Remélem nem zavartam meg semmit.

– Nem, nem! Ne aggódj! Pont végeztünk. Viszont ha már itt vagy, akkor szeretnék kérni egy szívességet. – Arno kétkedve nézte Steph-et. Még soha nem volt hozzá ilyen kedves amióta ismerik egymást és már jó pár hónap eltelt Arno felbukkanása óta. – Szeretnélek megkérni, hogy kísérj el a ma esti járőrözéshez. Kell valaki, aki természetfeletti erőkkel rendelkezik, ha valami baj történne. Általában Alex-szel megyek, de neki ma este más dolga van. Neki is kell a kikapcsolódás.

– Nem is tudtam, hogy szoktatok járőrözni. – nehéz volt elültetni a gyanakvását.

– Persze, hogy nem, hisz te minden idődet Kirstennel töltöd. De, ha ilyen nagy kérés ez, akkor felejtsd el! – már indult is volna kifelé én pedig kétségbeesetten néztem utána, hogy ne hagyjon így itt.

– Várj! Természetesen elkísérlek. Még sem mehetsz egyedül, ha már a ki s Alex-nek más dolga akadt. – a módszere bevált és hálás voltam neki érte. Arra nem is akartam gondolni, hogy azonban holnaptól minden megint ugyanolyan lesz és Steph is visszaváltozik azzá a géppé, aki az utóbbi időben volt.

– Remek! Hálás vagyok! Akkor találkozunk este 10-kor a suli előtt.

– Ott leszek! – Steph távozott, mi meg kettesben maradtunk. Rögtön a karjaiba kapott és hevesen csókolni kezdett, majd az ágy felé terelt.

– Kérlek ne! Nagyon fáradt vagyok. Nem aludtam valami jól az éjszaka.- kértem mikor ledöntött az ágyra. Alig bírtam kimászni alóla.

– Mikor lesz már itt az ideje? Már néhány hónapja együtt járunk. – ez teljesen úgy hangzott, mint egy szemrehányás.

– Nem tudom, de ma biztos nem. Tényleg nagyon szar éjszakám volt.

– Tudom és sajnálom! Csak tényleg nagyon kívánlak már. – ölelt át hátulról és elkezdte a nyakamat csókolgatni.

– Lepihenek egy kicsit. – bújtam ki az öleléséből megint. Lemondóan feküdt mellém. Én viszont alig vártam, hogy elérkezzen az idő és magamra hagyjon. Közben elnyomott az álom is, mert valóban nagyon fáradt voltam, de a készülődésére felébredtem.

– Ideje indulnom, de nem szívesen hagylak magadra. – puszilta meg a homlokomat.

– Megtudom védeni magamat. – mondtam mosolyogva.

– Persze, hogy meg! De jól megleszel egyedül? – csak bólintottam, ő pedig még egyszer homlokon csókolt. – Jól van! – majd szájon. – Ha bármi van, hívj. Nálam lesz a mobilom. – rendben, csak menj már. Gondoltam magamban. Azért rosszul éreztem magam, amiért ő ilyen kedves én pedig így kijátszom, de ha ez kell a lelki békémhez, hát legyen. Mivel nem válaszoltam csak annyit vettem észre, hogy becsukódott a bejárati ajtó. Nekem több se kellett, azonnal ugrottam a telefonhoz és Alex számát tárcsáztam. Most azonnal felvette a kagylót.

– Halló! – szólt bele lágy hangján. Már ettől megremegett a lábam. Mi lesz ha majd életnagyságban fog előttem állni?

– Szia Alex! Át tudnál jönni ma este?

– Baj van? – miért hiszi mindig azt, hogy csak akkor hívhatom ha baj van?

– Nem! Csak Arno nincs itt és szeretnék veled beszélni.

– Rendben. Máris megyek. – éreztem a hangján, hogy meglepődött, de két perc múlva ott állt előttem. Egész testem bizsergett. Eszméletlenül jól nézett ki. Ruhában is, de emlékeztem még az éjszakára is, amikor félmeztelenül jelent meg és úgy ölelt magához. Életem egyik legszebb pillanata volt. – Itt vagyok. Biztos minden rendben van? Olyan sápadt vagy. – jött közelebb.

– Jól vagyok, csak muszáj veled beszélnem. – hátat fordítottam és az ágyhoz mentem.

– Kérlek, ne mondj semmit! – ő jött utánam.

– Muszáj, hogy megbeszéljük, különben beleőrülök! – már a sírás kerülgetett. Egyre nehezebb volt a közelében lenni főleg, úgy, hogy az érzéseimet vissza kellett tartanom.

– Hé! Nyugodj meg! Minden rendben lesz! – hátulról átölelt én meg úgy bújtam hozzá, mintha az életem függnek tőle. Megpuszilta a fejemet. Tudtam, hogy ő is szeret. Kezdettől fogva tudtam, de annyira szeretem, hogy soha nem lennék képes őt bajba keverni. Inkább szenvedjek én, csak neki ne legyen baja, pedig tudom, hogy ő is szenved és ezt nem bírtam elviselni. Ez a tudat borzalmas volt. – És merre van Arno? Mostanában egy percre sem mozdul mellőled. – éreztem hangjában az ellenszenvet.

– Járőrözni mentek Steph-fel.

– Járőrözni? – kérdezte mosolyogva.

– Igen tudom. Steph ötlete volt, de kérlek ne tereld el a témát!

– Persze. Ne haragudj!

– Muszáj kimondanom Alex! Már nem bírom magamban tartani. Azt hittem elég erős vagyok hozzá, de nem. Szeretlek. – megfordultam és mélyen a szemébe néztem. Mély fájdalmat láttam benne.

– Én is szeretlek!

– Ne mondj semmit, hisz mindketten tudjuk, hogy ez sehova sem vezet. És fáj látnom, hogy ennyire szenvedsz. Ez mindennél rosszabb.

– Te csak ne aggódj miattam. Azt szeretném, hogy boldog légy!

– De, hogy lehetnék boldog nélküled?

– Nem tudom. – válaszolta szomorúan.

– Melletted értem igazi nővé és lettem sokkal erősebb, mint voltam.

– Fejezd be kérlek, különben nem tudok uralkodni magamon. Mindennél jobban szeretném, hogy eltűnjön a fájdalom, amit most érzel. De nem tudom, hogyan.

– Én se! – szomorúan néztem fel rá. – Csak szükségem volt arra, hogy ki mondjam, szeretlek! Ezért igazán nem haragudhatsz rám.

– Soha nem tudnék haragudni rád! Szeretlek! – az utolsó szalmaszál is elszakadt, amibe eddig kapaszkodtunk. Alex hevesen, de gyengéden tapasztotta ajkát az enyémre. Minden erőm elhagyott, de nem is akartam ellenállni. Mohón viszonoztam a csókját. Azt vártam mikor tér észre és tol el magától. De ő csak csókolt és csókolt, mintha ez lenne az utolsó csókunk, mintha ez lenne az első és utolsó együtt töltött édes pillanatunk. És minden bizonnyal így is van. De nem akartam gondolkozni, nem akartam ész érveket, csak át akartam magam adni a pillanatnak.

Alex gyengéden az ágyra fektetett, majd lassan elkezdte levenni a ruháimat. Nem volt benne félsz, mert tudtam, hogy ennek így kell lennie. Tudtam, hogy Alex-szel kell megtörténnie az első alkalomnak és senki mással. Övé voltam testestül-lelkestül. Minden porcikámmal szeretni akartam még ha ez az életemben az utolsó, amit teszek. Végig csókolta porcikám minden szegletét, én pedig már úgy tüzeltem, hogy azt hittem menten elolvadok. Egy kicsit elidőzött a nyelvével a szemérem ajaknál, amitől kéjes nyögések hagyták el a számat. Ő sem gondolkozott, csak vitték az ösztönei. Mikor már érezte, hogy annyira remegek a kéjtől, hogy nem bírom tovább, fölfelé kalandozott a nyelvével egészen addig, amíg az ajkamat el nem érte. Szenvedélyesen csókoltuk egymást, majd óvatosan, lassan, vigyázva, hogy ne okozzon fájdalmat, belém hatolt. Apró sikoly hagyta el a számat, de nem a fájdalomtól, mert fájdalmat azt nem éreztem, hanem a gyönyörtől. Lassan mozogni kezdett bennem, majd egyre gyorsabban és gyorsabban míg nem mind a ketten egyszerre értünk fel a csúcsra. Az édes kielégülés után a mellkasomra hajtotta a fejét. Még nem húzta ki nemi szervét belőlem. Kellemes volt így feküdni. Egyikünk se szólt egy szót sem. Féltem, hogy utólag meg fogja bánni, de ennek egyelőre semmi jelét nem mutatta. Én minden esetre nem bántam semmit. Minden percét élveztem az együtt töltött időnek és az első alkalom pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. A szeretet férfival. Miután Alex lefordult rólam, a mellkasára vont és mindketten mély, édes álomba merültünk megfeledkezve a világ és a kettőnk gondjáról.