15. fejezet - Holtak városa

Ez egy váratlan fejlemény. Csak álltam ott és meredtem magam elé. Mit tegyek? Hozzám beszélt? Honnan tudja, hogy itt vagyok? Igyekeztem láthatatlan maradni, de ennek a nőnek valahogy még is feltűntem. Miért? Próbáltam elvegyülni a tömegben, de akár merre mentem, az mindig szétnyílt előttem.

−Nem kell félned! – mosolyogva, kedvesen beszélt hozzám. Nem ide illő, az biztos. Túlságosan szép ezekhez a csúfságos lényekhez képest. Bár, senkit nem lehet megítélni külső alapján. Attól, mert szép valaki, még belül lehet romlott, az meg, aki kívülről nem valami bizalomgerjesztő, belülről nem feltétlenül rossz. Most vagyok csak igazán pácban. Ki tudja, mit akarnak ezek tőlem. És még mindig nem tudom, hol vagyok, hogyan juthatnék ki innen. – Kérlek, jöjj közelebb! – segítséget remélve néztem körbe. Bár, nem tudom, kitől várhatnék segítséget ezen a helyen. Minden szem rám szegeződött. Nem akartam felbőszíteni ezeket a fura lényeket, ezért jobbnak láttam megindulni. Elindultam a tömeg által kreált úton, míg ők, visszazáródtak mögöttem, de egyikük sem ért hozzám. Mintha ők félnének tőlem. Vajon lehetséges ez? Lassan haladtam. Nem akartam elsietni a dolgokat, meg, közben próbáltam kigondolni, mi módon mászhatnék ki ebből a helyzetből. Nem igazán találtam módot erre, mindenfelől körbe voltam véve. A dobogóhoz érve, ismét haboztam, de úgy határozta, ennél már úgy se lehet rosszabb. A bűz, teljesen beleivódott a ruhámba. Már saját magamtól is rosszul voltam. Felléptem az emelvényre és a fehérruhás szépséggel találtam szemben magam. – Mint már az előbb említettem, nem kell félned! Itt senki sem bánthat. – szavai megleptek, de még is úgy érzem, igazat mond. Itt az ideje feltennem a kérdéseimet.

−Mi ez a hely, hol vagyok? – ez a legfontosabb. Így talán a többi is értelmet nyer majd.

−Ez itt a Holtak városa. – még a lélegzetem is elakadt e szavak hallatán. Semmi sem nyert értelmet, sőt, csak még jobban homályba veszett minden.

−Ugye ez most csak valami vicc? – elkezdtem hátrálni.

−Nem, nem az. De ne ijedj meg! – hogy mondhat olyat, hogy ne ijedjek meg, mikor ilyen őrültségeket beszél. – Hamarosan, mindenre fény derül.

−Ez csak álom. Biztosan álmodom. – próbáltam meggyőzni magamat. Még a karomba is belecsíptem, hogy ébredjek végre fel. – Aú! – de csak azt értem el vele, hogy elkezdett az egész karom sajogni.

−Álomnak se mondható. Nézz csak körbe! Milyen sok furcsa lény. – ezt mondania sem kellett volna, anélkül is látom. – Mióta részese lettél egy nem mindennapi világnak, te is tudod, hogy sok olyan világ létezhet az emberi világon kívül, amiről fogalmatok sincs. Hát ez is egy olyan. – még mindig nem tértem magamhoz. Nem is tudom, hogy a rémülettől, vagy az ámulattól.

−Hogy kerültem ide? Meghaltam? – a válasz egy éles nevetés volt.

−De hogy is. Ilyesmiről szó sincs. – a mosoly az arcáról nem tűnt el, mintha a Holtak városában nem a halál lenne a természetes.

−Akkor kérlek, mondd el, miről van szó! – ismét közelebb mentem hozzá. Csak a mi hangunkat lehetett hallani. Azon kívül se egy pisszenést, se egy lélegzetvételt.

−Szíves örömest elmondom. Kövess! – lelépett a kör alakú emelvényről. A tömeg újra szétnyílt, utat engedve nekünk. Én meg követtem őt. Úgy érzem, bízhatok benne. A halottak, akik ezek szerint azok voltak, összezáródtak mögöttünk, de amúgy nem mozdultak helyükről. – Látod ezeket a házakat? – bólintottam – Itt olyanok laknak, akik nem akarnak, vagy nem léphetnek a Holtak Kapuján. Ezt mindig a kapu őrzője dönti el. Ő az egyetlen, aki ki tudja nyitni a kaput. Rajta kívül senki sem képes erre. Azok pedig, akik itt maradnak, az ő szolgái lesznek és a helyes irányba terelgetik az eltévedt lelkeket. – ez annyira fura. Persze nem kellene meglepődnöm, hisz ha létezhet a varázsvilág, akkor miért ne létezhetne a Holtak városa. Csak nem értem, miért pont velem történik ez a sok természetfeletti dolog.

−De ennek, mi köze hozzám? – vetettem közbe, mert jó lenne, ha mielőbb rá térne a lényegre. De nem is figyelt arra, amit mondok.

−Ezerévente csak egy ilyen ember születik, aki képes ilyesmire. Ez az ember pedig, te vagy. Te vagy a Holtak Kapujának őrzője. – megálltam. Ő is megállt és felém fordult.

−Biztos tévedsz. Az nem lehet. Az én sorsom más. – készültem, hogy elfutok, de a kíváncsiság ott tartott.

−Ó, tisztában vagyok a küldetéseddel, de a kettő egymás részét képezi és nem elválaszthatók.

−Ezt, hogy érted? – bizalmatlanul néztem rá. Kezdeti bizalmam megingott iránta. Mi van, ha csapda az egész. Újra elindult és én ismét követtem, magam sem tudom miért.

−Ahhoz, hogy győzhess, szükséged van a kapu őrzőjének az erejére. Ha valóban te vagy a kiválasztott, hamarosan a birtokába fogsz jutni ezeknek a képességeknek.

−De hát nekem vannak képességeim. – próbáltam elhárítani a feltételezést, pedig már egy ideje nem mutatkoztak.

−Azok csak azért voltak jelen, hogy megvédjenek addig, amíg az igazi örökséged birtokába nem jutsz, illetve míg nincs, aki megvédjen az idő elérkezéséig.

−Amióta Alex velem van, azóta nem nagyon jöttek elő. – mondtam ki hangosan.

−Ezt nem is csodálom. Nincs már rájuk szükséged. – egyre jobban összezavarodtam.

−Erről nem kéne neki is tudnia? – lehet ez az egész Agaron műve. Nem tudom higgyek-e neki.

−Vannak dolgok, amikre magatoktól kell rá jönnötök. És a vezetői őt sem avatták be mindenbe, így nem is tudhat mindent. – hihetőnek hangzik, hisz már sok olyan dolgot tapasztaltunk, amiről Alexet sem tájékoztatták.

−De, ha én vagyok a kapu őrzője, akkor nem kell itt maradnom, hogy kiválasszam és beengedjem a halottakat? Na és eddig, akkor nem volt senki, aki őrizte? – igen. Ez egy újabb érdekes dolog. – Csak mert én nem tudok itt maradni, hisz a harc otthon vár rám és a barátaim mellett a helyem. – na ne, akkor inkább nem kellenek az erők a harchoz. Majd megoldjuk máshogy.

−Ezt a szerepet, eddig én töltöttem be, arra árva, megjelenjen a kiválasztott és átadhassam neki, az őt megillető jogokat. Én nem mozdulhattam, mert nem tudtam pontosan, mikor érkezik a kapu őrzője. Így mindig itt kellett lennem. Mondanom se kell elég nyomasztó volt, hogy nem hagyhattam el ezt a helyett. De nemsokára itt az idő és kiderül, tényleg te vagy-e akire oly régóta várok. – közben visszaértünk a dobogóhoz és ismét felléptünk rá. Ez a sok információ hirtelen jött és fogalmam sincs hova tegyem. – Az igazi őrzőnek nem kell állandóan itt lennie. Azért vannak itt a szolgái, ezért létezik a Holtak városa. Szabadon tud járni-kelni a két világ között.

−De azt mondtad a kaput csak ő tudja kinyitni. Ha nincs itt, ezt akkor hogyan csinálja? – igyekszem feldolgozni a hallottakat és még többet megtudni, amíg lehet.

−A Holtak Kapuját nem kell minden halott érkezésekor kinyitni. Ráadásul nem mindenki ide érkezik. Van, aki a mennybe, van, aki a pokolba. Így nem érkeznek gyorsan, pláne nem sokan. A szolgák összeterelik őket ide, vagy esetleg az itt látható házakban helyezik el őket és, ha jó sokan gyűltek össze, a kaput csak akkor kell kinyitni. Ez bele telhet napokba, hetekbe, hónapokba, sőt még évekbe is. Teljes bizonyossággal soha sem lehet tudni mennyi időbe telhet. De az őrző ráér, akkor belépni a Holtak városába és megnyitni a kaput.

−És honnan tudja, mikor van itt az idő? – lehet, hogy ez ostoba kérdés, mert biztos az is egy képessége lehet, hogy tudja.

−A kinevezett szolga értesíti. Az őrzőn kívül, még ő tud vándorolni a két világ között, de csak abban az esetben, ha szüksége van a gazdájára. Egyébként, ő sem hagyhatja el a várost.

−Értem. Azt hiszem kezdem felfogni ezt az egészet. De még mindig hihetetlen, hogy mindez én lennék.

−Még egy fontos dolog. – ez nem hangzik túl jól. – Agaron azért akar téged annyira, mert ha te vagy a kiválasztott, akkor csak te tudod kinyitni a kaput és ő megakar szerezni magának, hogy ezáltal megszerezhesse a holtak fölött a hatalmat és a holtak seregével letarolhassa az egész világot és egyedüli uralkodóként uralkodhasson minden lény fölött. Ezért nem is választható el egymástól ez a két dolog. – mintha megvilágosodtam volna. Szóval Agaron, ezért próbálkozott már most megfélemlíteni és a maga oldalára állítani, mert még nem voltam az igazi erőm birtokában, így pedig sebezhetőnek vélt, aki egy kis megfélemlítéstől pánikba esik és feladja. De ebbe Alexet, miért nem avatták be? Joga lett volna tudnia, miért van kitéve ekkor veszélynek. – Alexen kívül senkiben sem bízhatsz meg. Ezt jó jegyezd meg! Ő az egyetlen, aki mindenre képes lenne érted, de egyelőre még neki sem mondhatod el ezt az egészet.

−De, ha használnom kell az új erőimet, akkor gyanakodni fog. És soha nem fogja megbocsájtani, amiért nem voltam őszinte hozzá. – ettől félek leginkább. Még soha semmit nem titkoltam előtte. Nem tudom menni fog-e. Nem akarom elveszíteni. Ő az egyetlen, aki még a szüleimnél is fontosabb nekem. Nem tudom mikor és miért lett az, de így van.

−Sajnos kockáztatnod kell. Alexnek is jelennek meg olyan képességei, amikről eddig nem tudott. Nem? – megint csak bólintottam. – Te is erre foghatod majd. Csak ne felejts el meglepődni. – az nem lesz nehéz, mivel pontosan még nem tudom milyen erőim lesznek.

−Értem. – fellépésem határozott lett. Most már tudom, hogy minden rajtam múlik. Ha én elbukom, akkor vége az egész világnak. De legalább sokkal erősebb erőim lesznek, amivel valóban képes leszek harcolni, ha kell. Már kezdtem azt hinni a Tanács tévedett velem kapcsolatban, hisz még azok az erőim is eltűntek, amik eddig voltak. Úgy pedig teljesen védtelen lettem Agaronnal szemben. Bármikor kihasználhatta volna a helyzetet. Vele szemben, Alex nem tudott volna egyedül megvédeni. Azt meg nem viseltem volna el, ha miattam valami baja esett volna. De ezeknek a félelmeknek véget vetett az, amit megtudtam.

−Azt is tudnod kell, hogy az új képességeid birtokában, ami minden őrzőnél más, így még nem lehet tudni nálad mi lesz, ezt majd magadnak kell kitapasztalnod, a régieket is újra előfogod tudni hívni, amikor csak akarod. – ez az új információ tök jól jön a gyakorlásokhoz. Végre nem fogom semmire kellőnek érezni magam. Meg nem fenyeget a lelepleződés sem, bár nem szívesen titkolózom Alex előtt, de így legalább lesz értelme a gyakorlásnak. Csak még azt nem tudom, mivel fogom megmagyarázni a hirtelen visszatérésüket. Talán nem is kell majd. Remélhetőleg addig se tűnik fel senkinek a változás. – Itt az idő. – az emelvényen megjelent egy kör.

−Még a nevedet sem tudom. – jutott eszembe. Nem volt még alkalmam megkérdezni.

−Summer vagyok. – szép név, mint ő maga. – Továbbra is számíthatsz rám. Csak hívnod kell, de csak halaszthatatlan esetekben, és csak itt a városban tudsz elérni.

−Mindent köszönök Summer! – nagyon hálás vagyok neki, amiért ilyen részletesen elmagyarázott mindent. Már a rémületem is elmúlt az új helyzettől. Beállított a megjelent kör közepébe.

−Utoljára még valami! – figyelmesen tekintettem rá. – Amint megkaptad erőidet, azonnal visszatérsz a te világodba, mintha mi se történt volna. Ha te vagy a kiválasztott, a jel ott lesz az alkarodon, ami az őrző jelképe és egy nyaklánc lesz a nyakadban ugyanazzal a jellel, ezzel igazolva, ki is vagy te valójában. A nyaklánc azonban kulcs is egyben. Nagyon vigyázz rá. A számodra ezek lesznek a bizonyítékok, hogy itt jártál. – nagyon sok mindnet megtudtam Summertől, amire nem is számítottam, de azt még mindig nem, mi fog várni rám. Vajon képes leszek felülkerekedni a gonoszon? Míg ezen törtem a fejemet, egy hosszú fénycsóva, föntről lefelé haladva megvilágított, majd néhány perc múlva újra elsötétült minden, mint mikor ide kerültem. Csak most azt éreztem, zuhanok.