9. fejezet - A Tanács

Gyerekként hisszük, hogy létezik egy másik világ, ahol különböző teremtmények élik világukat. Felnőttként mindez feledésbe merül. Mindennek az egyszerű oka, a felnőttek hitetlenné válnak minden olyan dolog iránt, ami más, nem olyan, mint ők. A feledésbe merülés nem azt jelenti, hogy többé nem létezik. Csak nem foglalkozunk vele, nem veszünk róla tudomást.

Teyronban nyugodtan indult a mindennapi rutin. Tündérek, koboldok, boszorkányok és más varázslatos lények kezdték meg napjukat a szokásukhoz híven.

Eyselis, a Tanács legfőbb vezetője a tanácsterem ablakából tekintett le, erre a varázslatos világra. Mindenki végezte a maga dolgát. Rend honolt. Minden lény jól megfért egymás mellett mióta béke telepedett a vidékre. Ennek már több száz éve. Akkor a csatát a jók nyerték Eyselis vezetésével. Szoros szövetségek alakultak a legkülönbözőbb népek között. Tündérek, koboldok, boszorkányok, varázslók harcoltak egymás oldalán. Azóta is békében élnek a legfőbb mágikus városban, Teyronban.

Eyselis arca mégis nyugtalanságról árulkodik. Gyülekeznek a sötét felhők.

- Eyselis nagyúr! – szólította meg Pedro, a varázsló tanonc. – Elnézést, amiért zavarom. Kopogtam, de nem jött válasz.

- Belemerültem gondolataimba.

- Hogyne nagyúr! Sajnálom! – hajolt meg előtte ezzel jelezve mennyire restelli tettét. A Tanács előtti megjelenés szigorú szabályokhoz van kötve. Mindenki egyenlő, de a Tanács tagjait tekintik vezetőjükként. Főleg, mert vannak olyan döntések, amiket csak ők hozhatnak meg, és mert mindenki másnál többet tudnak. Szavuk megmásíthatatlan, ellenszegülni nem lehet. Ez még soha nem jelentett problémát, csak előnyére vált a varázsvilágnak.

- Elnézem Pedro. – felelte szigorúan Eyselis. – De többé nem forduljon elő!

- Igenis nagyúr! – hajolt meg ismét.

- Mondd! Miért jöttél? – fordult most már feléje. Eddig töprengve nézett kifelé.

- A Tanács tagjai készen állnak az ülésre.

- Rendben. Elfoglalhatják a helyeiket. – adta ki utasításait. A Tanács tagjainak egyforma hatalma és szava van, de mint minden egyes társadalomban, konvergenciában, kell legyen egy legfőbb vezető, aki kézben tartja a dolgokat. Eyselis számít annak. – Te pedig szólj Alexnek, hogy látni kívánjuk őt.

- Máris. – meghajlás után távozott.

A Tanács tagjai egyesével, egymás után léptek a terembe, majd elfoglalták helyüket a pulpituson.

A tanácsterem egy tágas, szürke helyiség tele ablakokkal. Az ajtón belépve szemben egy nagy üres tér. Jobbra az ablakok, balra a fal előtt egy emelvény, amin egy hosszú asztal található öt székkel. Ezt nevezik pulpitusnak. Ide ülnek, ha tanácskoznak, vagy ha meghallgatás, kihallgatás van, esetleg bármi más okból gyűlnek össze. Most épp egy fontos ügy tanácskozásának céljából jöttek.

A Tanács tagok sorban foglalták el helyeiket. Balról haladva az első széken Seylon, egy hatalmas varázsló ül. Ő is részt vett az utolsó nagy harcban, ami majdnem a varázsvilág végét jelentette. Mellette ül Mornier, a koboldok úgynevezett királya. Középen Eyselis. A másik oldalon mellette Meynor, a Tanács egyetlen nő tagja, a tündérek királynője. Az utolsó helyen Akanaz foglal helyet, egy magas rangú boszorkány. Azért érdemelte ki helyét a Tanácsban, mert neki van a legnagyobb hatalma a boszorkányok között. Mind részt vettek a nagy csatában, saját népük vezetésével. A csata több száz évvel ezelőtt zajlott Agaron, a mágikus világ leggonoszabb varázslójának seregi ellen, aki el akarta pusztítani mind az emberi, mind a varázsvilágot, sötétséget és szenvedést hozva az összes élőlényre. Akkor nem járt sikerrel. A jók megtépázták seregeit, hatalmas csapást mérve ezzel Agaronra. Azóta senki nem hallott róla. Egészen mostanáig.

- Az ülést megkezdem. – hallatszott Eyselis hangja. – Tudjátok miért vagyunk itt. – nézett társaira. – Gyülekeznek a sötét felhők. Eljött az idő a cselekvésre.

- Biztos, hogy erre szükség van? – kérdezte Seylon, aki mindig mindennel bizalmatlan.

- Eyselis! – szólalt meg Meynor. – Semmi biztosat nem tudunk. Nem korai még a cselekvés?

- Én Eyselissel értek egyet. – vágott közbe Mornier.

- Nem értek egyet veletek. – kezdett bele Seylon újra a mondandójába. – Szerintem semmi szükség erre az egészre.

- Tisztában vagyunk az álláspontoddal Seylon. Azt is tudjuk, hogy viszonyulsz az emberekhez. – mondta szigorú hangon Eyselis. – De be kell látnod, ebben az esetben nincs más választásunk. Ő az egyetlen reménységünk. Ha baja esik, elvesztünk.

- Nem hiszem, hogy egy ember képes lenne megvédeni mind a két világot. Főleg nem egy gyönge lány.

- Mind kételkedünk egy kicsit. – Meynor nem éppen kételkedős típus. Teljesen megbízik Eyselis ítélőképességében, de még sem lehet száz százalékosan biztosra menni. Még nem. – De a jóslat egyértelmű. Én csak az időzítéssel és a beavatkozással nem értek egyet. – folytatta – Idővel találkoznának maguktól is a megfelelő időben, a megfelelő helyen. Nem jó ha siettetjük a dolgokat. Túl éretlenek mind a ketten.

- Igazad van Meynor. – vette vissza a szót Eyselis. – De mind tudjátok nincs más választásunk.

- De ha bele avatkozunk és azt ideje korán tesszük, akkor ugyanúgy elveszhet minden. Mi van, ha nem alakul ki az, ami érettebb korukban igen, mert túl fiatalok? – Mornier felvetése újabb kérdésre keresi a választ. – A jóslat szerint a sorsuk az, hogy találkozzanak, de nem most és nem általunk.

- Ez így van. Sajnos kockáztatnunk kell. Nincs más választásunk. – Eyselis szavai megrendíthetetlenek voltak. – Végtelenül van az emberi világban, és csak egy valakit küldhetünk a segítségére, különben utolsó reménységünket is elveszítjük. – egy perc néma csönd telepedett rájuk. Végig gondolták a hallottakat, azonban Eyselis még nem fejezte be. – Mindenki jól tudja, a cselekvést az követeli meg, hogy Agaron tudomást szerzett a jóslatról. Nem fogja megvárni míg beteljesedik. Elejét akarja venni bármi nemű megvalósulásnak. Épp ezért, el akarja pusztítani. Ez az egyetlen megoldás maradt. – a tagok tudják, hogy igaza van. – Meg kell kockáztatnunk, hogy azaz érzés, ami kialakul köztük az mindig bennük rejlik, nincs időhöz, korhoz kötve. Nincs más választásunk. Bíznunk kell.

- Igazad van Eyselis, belátom. Ha nem küldünk segítséget, akkor még az a kis reményünk is oda lesz, ami van. Ráadásul ki lehetne a legjobb segítség nála. – Meynor bizonytalansága elmúlt. Főleg azért, mert jól tudta mire képes Agaron, mit meg nem tesz célja elérésének érdekében.

- Rendben. Mindenki elmondta álláspontját. Vagy esetleg van még valami, amit valaki szeretne megosztani velünk? – nem érkezett válasz a kérdésre. – Akkor szavazzunk! Ki van a segítség mellett? – egyesével kérdezte végig a tanácstagokat a válaszukért.

- Seylon!

- Igen. – bár még mindig nincs túl nagy bizalommal a helyzet iránt, jól ismeri a jóslatot, ami soha nem téved. És tényleg nem kockáztathatnak. Ha a lány meghalna, minden elveszne. És egyedül nem tudja megvédeni magát. Legalábbis most még nem.

- Mornier!

- Igen. – neki semmi baja nincs az emberekkel. Tudja ez a legjobb megoldás, ha eljön az idő és győzni akarnak.

- Meynor!

- Természetesen igen. – mindig is ember párti volt. A maguk nemében szépséges lényeknek tartja őket. Persze a tündéreknél nem szebbeknek.

- Akanaz! – eddig nem szólt hozzá az eseményekhez. Hallgatta a többieket. Magában tanácskozott.

- Én még bizonytalan vagyok. Mert akár, hogy vesszük így is, úgy is rosszul sülhet el a dolog és akkor az utolsó szalmaszálnak is annyi.

- De ő az egyetlen reményünk. Ha meghal nincs több lehetőség. Míg a másik esetben mindig van újabb és újabb. Ha most nem is, idővel akkor is kialakulhat valami. Ténylegesen nem avatkozhatunk be, - próbált meggyőzően érvelni Eyselis – mert a mi harcunk nem most zajlik. De te is tudod, hogy abban nagy kulcs szerepe lesz ennek az embernek. Így a halála nem érdektelen számunkra. Azonban másra se bízhatjuk védelmének feladatát. Erre a legalkalmasabb Alex.

- Ő a fiam. Nem akarom kitenni ekkora veszélynek. Az emberi világban nem számíthat tőlünk semmilyen segítségre, míg Agaron mindent megfog tenni, hogy ártson nekik.

- Te is ismered a jóslatot Akanaz. Tudod, hogy mindez elkerülhetetlen. Arról nem mi tehetünk, hogy Agaron tudomást szerzett róla és idő előtt cselekszik. – igyekezett minél jobban érvelni. Ha bármelyikük másképp szavaz, mint a többiek, akkor nincs mit tenni. – Ez az egyetlen, amit egyelőre tehetünk.

- Belátom én is. – felelte Akanaz. – Csak olyan nehéz.

- Tehát a válaszod?

- A válaszom igen. – mondta végül.

- Az enyémmel tisztában vagytok, de azért kimondom. Az én válaszom is igen. – ezzel egyöntetűen megszavazták, itt az idő a cselekvésre, a kockáztatásra. Nincs más, mint bízni a dolgok megfelelő alakulásában. Ekkor kopogtak. Az ajtón belépett egy barna hajú, barna szemű ifjú.

- Isten hozott köztünk, Alex!